Kultúra

2015.05.29. 15:11

Borbi, a szereprekorder - Borbiczki Ferenc soha nem felejti Veszprémet

Budapest - Nem akármilyen rekordként az elmúlt 19 évben eddig 1090-szer játszotta el Akela szerepét Borbiczki Ferenc A dzsungel könyve című musicalben a Pesti Színházban. A Veszprémhez ezer szállal kötődő, Borbi becenévre hallgató művész elmondta: büszke arra, hogy alapító tagja lehet ennek a sikerprodukciónak.

Varga Róbert

Borbiczki Ferenc Jászai Mari-díjas színművész 1981-ben a Veszprémi Petőfi Színházban kezdte a pályafutását. Tíz évig volt tagja a társulatnak, majd a Vígszínházhoz szerződött. Az elmúlt évadban visszatért a veszprémi teátrumba, az Éjjeli menedékhely című darabban játszott. Sodró lendületű, szenvedélyes, igazi színészi őserő, aki számtalan emlékezetes szerepet formálhatott meg eddig is. Ezek közül kiemelkedik Dés László- Geszti Péter- Békés Pál által írt A dzsungel könyve című musical, melynek hazai bemutatója -1996. január – óta ő játssza Akela szerepét. Az előadást Hegedüs D. Géza rendezte, aki később Reviczky Gábor mellett Baluként színpadra lépett. Az alapcsapatból ma már csak Méhes László (Ká szerepében) és Borbiczki Ferenc játszik megszakítás nélkül az előadásban, miközben a Mauglikat alakító fiatalok azóta felnőttek mellettük. Akad, akinek már a kisfia ott ül a nézőtéren.

Akelaként magyar szereprekorderré válik Borbiczki Ferenc az egykori veszprémi közönségkedvenc
Fotó: Vígszínház

- Nem ma tartottuk a bemutató, de arra nagyon emlékszem, hogy óriási siker volt. Azóta is megállíthatatlan ez a sorozat, még ennyi idő eltelte után is havonta öt-hat előadást műsorra tűz a színház. A közönség mindig megtölti a nézőteret. Ha hatszáz nézővel számolunk, akkor már több mint 650 ezren látták ezt a produkciót. Ez nagyon jó érzés. Mindig kérdezik tőlem, hogy mi a titka ennek az előadásnak? Talán az, hogy egy olyan közismert és örökérvényű történetet dolgoztak fel a szerzők remek zenékkel, kitűnő dalszövegekkel, amely egyszerre szól az emberségről, felelősségről, összetartozásról, kitartásról, szeretetről, erkölcsi értékekről, egyszóval az életünkről. A dzsungelben játszódik a darab, ám, ha azt nézzük, hogy a világunk is lassan olyanná válik, mint egy dzsungel, az aktualitásából sem veszített semmit – mondta Borbiczki Ferenc, aki Akelaként több métert ugrik a produkcióban egy szikláról. Még soha nem vétette el az ugrást, az őserő segít neki ebben, de azért egy ruganyosabb talpú cipőt már kért, mert érkezéskor a térdei jelzik az idő múlását.Arra a kérdésre, hogy nem unja-e ezt a szerepet, hiszen ezerszer eljátszani valamit nem mindig színészálom, azt válaszolta, ő nagyon szeret Akela bőrébe bújni. Minden előadásnak eltérő a hangulata, a közönség is másként reagál a látottakra, miközben kialakul velük egyfajta kapcsolat, amelynek atmoszférája minden estének különleges varázst ad. Ugyanakkor Borbiczki Ferenc elmondta, olyan hátránya van egy ilyen nagy sorozatnak, hogy vidéken ennyi idő alatt 30-35 új feladatot kap egy színész, s megmerítkezhet szerepekben, feladatokban, kihívásokban, míg ő ebből így kimaradt. S lehet, hogy az egyeztetések miatt más szerepek is elkerülték a Vígben, ám, így sem panaszkodik, hiszen rengeteg a munkája, sokat játszhat.

A következő évadban az Össztánc című előadásban már biztos benne lesz. Ezzel a produkcióval nyitotta meg kapuit 1994-ben a megújult Vígszínház és 15 évig volt műsoron a darab Marton László rendezésében. Most öt esztendő szünet újból látható a sikerdarab a fővárosban.Mindeközben A dzsungel könyve továbbra is szerepel a repertoárban, s Borbiczki Ferenc úgy készül, decemberre elérheti az 1100 előadást.

S, akkor Akela ismét ugrik egy nagyot színpadon.

Borbis őserővel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!