Kultúra

2015.07.04. 10:38

Megkezdődött a Vivace nemzetközi kórusfesztivál

Nyitókoncerttel, szerenádokkal pénteken megkezdődött a Vivace nemzetközi kórusfesztivál.

Balla Emőke

Az 1992 óta rendszeres nemzetközi kórusfesztiválok hagyományait követve Veszprém Város Vegyeskara idén tizenharmadik alkalommal szervezte meg a találkozót. Néhány év szünet után ismét itt a várva-várt program: újdonságokkal, újításokkal. A vegyes kar otthona, a Hangvilla fogadja a rendezvényt, a kórusok már a nyitóceremónián is bemutatkoztak, illetve este szerenádokat adtak Veszprém belvárosában.

Idén a korábbiakhoz képest kevesebb a vendég fellépő, a külföldi kórus, de a hangulat az előzőekhez hasonló. "Ismét itt vagyunk. Ugyanaz a folyó? Ugyanaz a meder? Nem. " - fogalmazott köszöntőjében a fesztivál háziasszonya, C. Szalai Ágnes. A sok változás mellett azonban van, ami örök: az öröm, az örök vágy a szépség, az öröm iránt. A hétvégének ezúttal is az élet örömei a témája; a kórusok szépségről, barátságról, szerelemről énekelnek.

Porga Gyula polgármester azt mondta: Veszprémben nemcsak az ünnepnapokon fontos a zene, de a mindennapokban is zenélünk, énekelünk. Veszprémhez az ének, a zene úgy hozzátartozik, mint a harang vagy a szél zúgása. Köszönetet mondott Veszprém Város Vegyeskarának, hogy újra megszervezte a kórusfesztivált.

Ezúttal már a nyitókoncerten is bemutatkoztak a fellépők: a Tartui Diákkórus, az ukrajnai Hóvirág Gyermekkórus, a bulgár Gaudeamus kórus, valamint a Siófoki Férfi Dalkör. Egy-egy dalt énekeltek, a közönség valamennyit lelkesen, nagy tapssal fogadta. A házigazda veszprémi kórus Bárdos Lajos Régi táncdal, Orbán György Tavaszi szél, valamint Kodály Zoltán Kállai kettős című művét adta elő, az utóbbi darabot a Szilágyi Táncegyüttes táncosainak fellépése is színesítette.

A vendégek és a hazai műsorát hallva, jó volt veszpréminek, jó volt magyarnak lenni a koncerten.

A muzsika, a jókedv, az élet örömei ma este folytatódnak: a gálahangverseny nyolc órakor kezdődik a Hangvillában.

A határon túli résztvevők vasárnap délelőtt a Regina Mundi templomban, az evangélikus templomban és a Szent Mihály bazilikában lépnek fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!