Kultúra

2017.02.18. 08:51

Malmok a Séden - Vetélkedősorozat általános iskolásoknak

A Veszprém Megyei Levéltár és a BaBaKO közös szervezésében tartották a "Malmok a Séden" program 3. fordulóját a levéltárban.

Jákói Bernadett

A részt vevő 4 csapat (Szilágyi iskola, Rózsa iskola, valamint a Deák iskola két csapata mérhette össze a tudását és készültek  a vetélkedősorozat  tavasszal megrendezendő döntőjére.

A tanulók a levéltári csoportos foglalkozáson az általuk tervezett makett malomhoz készítettek malomkereket
Fotó: VeML-BaBaKO

A többéves hagyományokra visszatekintő hely- és ipartörténeti vetélkedő célja, hogy a veszprémi általános iskolai tanulóifjúság minél több ismeretet szerezzen Veszprém történeti múltját és gazdagságát is meghatározó vízimalmok múltbéli szerepéről, azok egykori működéséről.

Völler István malomkutató előadását érdeklődve hallgatták a csapatok

A játékos ismeretszerző vetélkedőn a részt vevő gyerekek megismerkedhettek a malomkerék és a malomkövek korábban nagyon fontos, ma már aligha használatos funkciójával. Wöller István - a magyarországi malmok szakértője - a malmok műszaki felépítését, teljesítményét ismertette a csapatok tagjaival. Előadását gazdagon illusztrálta makettekkel, valós és vetített képekkel. Nagyné Kozma Ildikó vezetésével pedig a malom maketthez szükséges malomkerék elkészítésében szorgoskodhattak a diákok. - A csapatoknak március végére kell a kész, általuk megtervezett és elkészített maketteket hozniuk magukkal, amikor játékos döntőn mérik össze tudásukat, találékonyságukat az eddig szerzett ismereteiken keresztül - mondta el Nagyné Kozma Ildikó, a vetélkedősorozat háziasszonya.

A nagy sikerű, általános iskolásokat nagy számban is megmozgató malomtörténeti vetélkedő felkészítő foglalkozásán a Pannon Egyetem oktatója, Raffai Csilla is részt vett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!