Kultúra

2017.02.27. 20:50

Prózával és zenével Wass Albertre emlékeztek

Várpalota - Zenés felolvasóesttel emlékeztek a napokban a húsz esztendővel ezelőtt elhunyt Wass Albertre a Jó Szerencsét Művelődési Központban.

Szabó Péter Dániel

A Jobbik várpalotai szervezete harmadik alkalommal szervezte meg felolvasóestjét, amelynek a kezdetektől alapvető célja, hogy helyben is erősítse Wass Albert kultuszát, mondta el köszöntőjében Galambos István önkormányzati képviselő. A párt helyi elnöke kiemelte, azért fontos a rendezvény, mert "az író művei a 21. században is példát és utat mutatnak számunkra, hiszen azok a haza- és emberszeretetről szólnak, és nagyszerűen bemutatják azt a csodálatos erdélyi néplelket, mely a mai napig megtartotta az erdélyi magyarságot".

Gágó Zsolt gitáron játszott és énekelt az emlékesten Fotó: Szabó Péter Dániel

A műsor gerincét Wass Albert önéletrajza adta, ehhez kapcsolódtak az alkalomhoz illő művekkel. Így például felcsendültek részletek a Farkasverem, az Adjátok vissza a hegyeimet, valamint a Jönnek című regényekből, de több vers, köztük a Magányos magyar fa, a Halál, a Hontalanság hitvallása, a Kolozsvár: 1930 és Ébredj magyar című költemények is elhangzottak. A felolvasóesten részt vett Kepli Lajos országgyűlési képviselő is, aki Wass Albert páratlan munkásságára hívta fel a figyelmet, valamit arra, hogy komoly erőt lehet meríteni a műveiből.

A megjelentek nemcsak verseket és regényrészleteket, hanem zenei műveket is hallhattak. Gágó Zsolt gitáron játszott és énekelt, az est zárásaként pedig Vaszily Zsolt zongorán adta elő az erre az alkalomra írt dalát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!