Kultúra

2015.08.07. 07:26

Konrád György író szerint az emberek kedvelik még a megfogható könyvet

Konrád György Kossuth-díjas író ideje jelentős részét tölti hegymagasi házukban. A kétlakiságról, a vidéki lét szépségeiről beszélgettünk legutóbbi író-olvasó találkozója apropóján.

Tóth B. Zsuzsa

– Az egykori zsidó kocsma Hegymagason évtizedek óta a második otthonuk.

– A ház valóban zsidó kocsma volt, 1856-ban épült. Azonban amikor megvettük, le kellett bontani, annyira rossz állapotban volt. A struktúráját viszont meghagytuk, ugyanaz a homlokzata is. A belső terét alakítottuk át úgy, hogy elférjünk a gyerekekkel. Az egykori ivó helyén van a dolgozószobám.

– Miért pont erre a településre esett a választás?

– A szigligeti alkotóházból kirándulva jutottam el erre a vidékre. Szelényi Iván barátommal falu szociológiát készítettünk. Száz falu esett a vizsgálati mintába, köztük Hegymagas. Interjúkat készítettünk. Megtetszett egy ház, de még kettőnknek sem volt tízezer forintunk rá akkor.

Konrád György: Innen elmenni nem jó, megjönni annál inkább. Fotó: Tóth B. Zsuzsa

– Azóta többen ideköltöztek a művészvilágból.

– Jovánovics György szobrász barátomnak lelkendeztem a faluról. Akkor ő vett egy házat itt, aztán mások is rákaptak. Itt él például Bodó Viktor, a Vígszínház rendezője, Gadó Gábor dzsessz gitáros, de egy tibetológus, egy amerikai író is. Vagy például Kálnay Adél írónő. Szarka Gyula zenésznek nyaralója van, a több kötetes újságíró, Lángh Júlia, volt feleségem pedig a szomszéd faluban, Raposkán lakik.

– Pályája során bejárta Európát, kötődik Németországhoz, Franciaországhoz. Lett volna módja rá, hogy másutt telepedjen le, mégis Magyarországon maradt. Miért?

– Nem kívántam átplántálni magam másik talajba. Szívesen jöttem-mentem, vállaltam felolvasásokat. Még a berlini művészeti akadémia elnökeként is az ingázáshoz ragaszkodtam. Elrepültem hétfő reggel, csütörtökön este megjöttem. Ma sok fiatal elmegy, van okuk rá. Nekünk három gyerekünk van, voltak már itt-ott, de nekik sem áll szándékukban elmenni.

– A gyermekei örökölték az írói vénát?

– Az egyik fiam nagyon tehetséges gyerek volt, szép verseket írt egészen kicsi korában, de nem folytatta. Tehetségesebb volt, mint én voltam olyan idősen.

– Ön viszont ma is aktívan dolgozik.

– Idén új kiadásban jelent meg a Kerti mulatság című kötetem. A Kőóra és a Hagyaték pedig hamarosan újra megjelenik közös kötetben.

– Sokat utazik, vonatozik. Ma is ír még útközben?

– A vonaton ülve esetleg firkálok egy jegyzetfüzetbe. Méltányolom, hogy a fiatalok laptoppal ülnek körülöttem, igaz, lehet, hogy csak filmet néznek, vagy játszanak. Nekem egyszerűbb, ha a zsebemből előhúzok egy jegyzetfüzetet. Itthon számítógépen dolgozom.

– Ön, aki a Magyar Helikon Könyvkiadónál volt szerkesztő és amellett gyermekvédelmi felügyelő, tart-e attól, hogy a számítógép népszerűsége árthat a könyvtáraknak, a könyvek népszerűségének?

– Nem kell nagyon félnünk attól, hogy a számítógép elterjedése miatt a könyvek ideje lejár. Talán mert az emberek szeretik a megfogható könyvet. Az sem baj, persze, ha szép a kiállítása. Itt a hegymagasi házban nekem is van Tolsztojtól vagy tíz kötetem, Gogol, Turgenyev, Dosztojevszkij könyveit is őrzöm. Részben itt, részben pedig a pesti lakásban.

– A kétlaki élet nem fárasztó?

– Számomra nem, mert minden helyet szeretek, ahol élünk. Hegymagast, de Budapestet is. Onnan eljönni nagyon jó, de visszamenni ugyancsak. Innen elmenni viszont nem jó, megjönni annál inkább. Budapesten többet vagyunk. Eleve, mert télen ezt a nagy házat befűteni sokszor csak azért, hogy egyedül legyek benne, nem érdemes. A gyerekek már élik a maguk életét, a legkisebb is húsz esztendős.

– Itt, a Szent György-hegy tövében jobbnál jobb borokat kínálnak a gazdák. Van-e kedvence?

– Az átlagnál nem vagyok nagyobb borivó, de nagyon szeretem a Szent György-hegyi rizlinget. Jobban, mint a szigligetit, mert keményebb, tisztábban száraz. Régóta előnyben részesítjük az itteni pincészetek borait.

– A településen élők úgy vélik, hogy az ön családja remekül beilleszkedett. Szimpatikus számukra, hogy nem csak író-olvasó találkozókon, hanem más eseményeken is jelen vannak.

– Amikor van valami érdekes, ott vagyunk. Van egy társaság a faluban részben helybeliek, részben vendégek alkotják. Baráti kör, amelynek a tagjai nagyon aktívak. Ha az ember délelőtt úszkál, vagy dolgozik, este hallgasson meg egy koncertet. A környékre is igaz ez, a gyulakeszi Csigó malomba, a diszeli látványtárba is átmegyünk.

– A 75. születésnapja előtt úgy nyilatkozott, hogy jó lenne egy születésnapi osztálytalálkozót létrehozni. Sikerült?

– Hogyne! Összejött. Többségünk ugyan a nagyvilágban szétszóródott, Ázsiából és Amerikából is jöttek. Amikor 80 évesek voltunk, akkor is többen hazautaztak. Arra is van esély, hogy amikor 85 évesek leszünk, újra találkozzunk.

Rabul ejtő táj

Aki csak egyszer eljut erre a vidékre, az máris megérti, miért nem tudnak élni nélküle olyan sokan. Hasonlítják a mediterráneumhoz, Toszkánához, vulkánok völgyéhez, de valójában páratlan a Balaton-felvidék nyugati fele. Azt sem tudja az ember, hogy merre nézzen, melyik hegyet mássza meg. A bazaltorgonás Szent György-hegyet, Badacsonyt, vagy a romokat őrző Szigligetet, Csobáncot, az elbányászott Hegyestűt, Halápot, esetleg a csúcsos Hegyesdet, Gulácsot. A Fülöp- vagy a Fekete-hegy kilátójára kapaszkodjon fel, csónakázzon a Tavasbarlangban, lisztes kankalint keressen a Káli-medencében, vagy cseppkövek láttán ámuljon csúszva-mászva a Csodabogyósban. Festőket, szobrászokat, írókat ihlet meg, filmesek, színészek szeretnek bele, miután ideruccantak valamelyik már letelepedett művészhez. Azt mondják, valami hihetetlen szabadságot éreznek itt, ez az érzés pedig paradox módon fogva tartja őket. Vesznek öreg házat, nyaralót, hogy egy darabkát magukénak tudhassanak e vidékből. Egyre több fiatal borász szelídíti meg a lankákat, gombamód szaporodnak a hangulatos kis pincészetek, éttermek, nyüzsgő termelői piacok. De talán leginkább akkor élvezhetjük igazán sokszínű szépségét, ha időt szánunk rá. Autó helyett biciklire pattanunk, vagy gyalog vágunk neki. Mindegy, melyik évszakban. A táj kinyílik előttünk télen, amikor a lombok lehullnak, harsogó zöldben és a sárga repcében úszik tavasszal. Nyáron a Balaton irányába terel, ősszel pedig a sárga, a vörös, a bronz árnyalatait kínálja palettáján. Úgyhogy csak menjünk és hagyjuk magunkat elvarázsolni, foglyul ejteni.

Aztán majd tegyünk úgy, mintha csodálkoznánk, hogy itt maradtunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!