Kultúra

2017.07.25. 20:10

Három óra alatt megtanulta a szerepét

Méltán nevezhetjük az évad beugrásának, amit Kovács Ágnes Magdolna, a Pannon Várszínház színésze véghezvitt. Mindössze három órája volt arra, hogy megtanulja a Mária evangéliuma című darab Mária-szerepét.

Rieger Zsanett

Kovács Ágnes Magdolna előzményként elmondta, még tavaly decemberben megtanulta a darab nagyáriáját, azonban ez hatalmas kihívás volt számára. - Én az a típusú színésznő vagyok, aki szeret tanulni, folyamatosan hallgattam és néztem másokat, ahogy énekelnek, így tudtam, hogyan hangozzanak a dalok - jegyezte meg.

A szombati egri előadás napján bravúrosan oldotta meg kolléganője, Schupp Gabriella helyettesítését, mivel a színésznőnek aznapra vírusos megbetegedés miatt elment a hangja.

Így Kovács Ágnes Magdolna énekelt a színfalak mögött, miközben ő maga is szerepelt a darabban, így őt is helyettesíteni kellett. Mint mondja, a színházban a legfontosabb, hogy egyetlen előadás se maradjon el. Tizenkét éve, mióta a Pannon Várszínháznál van, csupán egy előadás maradt el. - A drukk, a sokk összerántja a darabot, sokkal koncentráltabb mindenki.

Kiemelte, fontos, hogy kolléganője ott tudott lenni, és sokat segített, de még megemlítette a hangmérnök, Herczeg Róbert közreműködését. - Ritkán kerül sor ilyen nagy beugrásra, ehhez hasonló még nemigen történt. Ebben az is közrejátszott, hogy hangi adottságaim ezt lehetővé tették, valamint a társulatnak is nagyon nagy szerepe volt. Ez olyan erőt adott nekem, amivel akár hegyeket lehetne megmozgatni. Ilyen összefogással az ember bármire képes - fűzte hozzá. És ami a legfontosabb, hogy a közönség ebből semmit sem vett észre.

A színésznő jelenleg a Pécsi Tudományegyetem másodéves pszichológia szakos hallgatója. Nem egyszerű a kettőt összeegyeztetni, de, mint elmesélte, tanárai mindenben segítik.

Szociálpszichológia szak-irányúként érdekli, hogy lehet kiépíteni egy olyan hálózatot, amely a színészek lelkivilágával foglalkozik.

Tervei között szerepel még tanulmányai mesterképzésben való folytatása is, mindez a színház mellett. Vallja, a színészet lényege, hogy a közönséget kihozza a szürke hétköznapokból, szórakoztasson, és jobbá tegye az estéjüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!