Kultúra

2017.03.25. 19:53

Tisztelgés és újraértelmezés - Tabutémákat feszegető alkotások

Veszprém – Két hazai kortárs festőművész Frida Kahlo alkotásai által inspirált képeiből nyílt kiállítás a Csikász Galériában.

Marton Attila

Boros Viola és Fajgerné Dudás Andrea Frida Fiestas 2. című tárlatát a 20. század első felében alkotó Frida Kahlo mexikói festőművész életműve ihlette, mondta bevezetőjében Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója. Oltai Kata művészettörténész megnyitójában kiemelte, Boros Viola inkább klasszikusabb értelemben nyúl vissza a mexikói képzőművészhez azzal, hogy újrafest és újraértelmez konkrét képeket. Fajgerné Dudás Andrea ezzel szemben saját élettapasztalatait rokonítja Kahlo művészetével, és az ábrázolásban ehhez használja fel az 50-70 évvel ezelőtti vizuális és kulturális kódokat. A két alkotó képein – Kahlohoz hasonlóan – több olyan téma is megjelenik, amelyről a 20. század közepéig nem volt illő beszélni, még inkább ábrázolni: ilyen például a vetélés vagy a menstruáció. A festményeken megjelenő virág- és népművészeti motívumokkal, valamint állatábrázolásokkal – szarvas – szintén a mexikói művész alkotásaira reflektálnak a képzőművészek.

Bordács Andrea, a tárlat kurátora arról beszélt, a kiállítás termeiben tematikusan csoportosítva láthatók az alkotók képei, például az egyik helyiségben a női-férfi kapcsolatot bemutató festmények, míg egy másikban a klasszikus műfajokat – portré, csendélet – újragondoló alkotások láthatók. A megnyitón rendhagyó módon az alkotók Frida Kahlot idéző színes ruhában jelentek meg, és tartottak tárlatvezetést. A kiállítás április 25-ig látható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!