Kultúra

2017.06.28. 16:10

Ki is az amatőr? - Véleményezett a Tapolcai Amatőr Képzőművész Kör vezetője

TAPOLCA - Nem is olyan régen még a Képzőművészeti Alap zsűrizte az alkotók munkáit, az alapján állítottak ki.

Tóth B. Zsuzsa

Ma már magánkiadásban is kikerülhet a könyvesboltokba egy kötet, hogy aztán a szerző írónak, költőnek vallja magát. Minderről mondott véleményt lapunknak a Tapolcai Amatőr Képzőművész Kör vezetője, Tihanyiné Bálint Zsuzsa festő, nyugalmazott rajztanár.

- Mióta a sapiens kivált a "nagy hordából" és a többiek fölé avanzsálta önmagát, minden kornak megvolt a maga specifikuma. Nem akarok a jövőbe látó próféta szerepében tetszelegni, de a miénket utódaink sanszosan a tabuk korának fogják majd titulálni. Mert ma szinte minden tabu.

Egy világhírű írótól olvastam, hogy a tabu az emberiség legszörnyűbb rákfenéje, amely a legjobban távolítja el egymástól a már amúgy is galaktikus sebességgel távolodó sapienseket. Ami az amatőr fogalmát jelenti, kevés olyan dolog van, ami körül ennyi a félreértés és magyarázat, sértődés és megsértés. Több ezer éven keresztül a művészetben ez a bizonyos amatörizmus fel sem vetődhetett, mert ott voltak a céhek a nagy mesterekkel.

Amatőr festő kiállítása. Nemegyszer egy-egy amatőr hírnévben, elismertségben és anyagilag sikeresebb, mint az úgynevezett felsőbbrendű, a végzett művész   Fotó: Tóth B. Zsuzsa

És voltak a háttérben a tanoncok. Aztán később ők lettek a valakik, vagy sem. A kérdés ezzel el is volt intézve. Még az impresszionista "nagyoknál" sem rágódott a közönség, hogy akkor ő most mi is? Ha világhírű lett és drága, tehát elismert, akkor ő egyúttal művész volt. Még ha csak pár évet végzett is valamilyen iskolában - magyarázza Zsuzsa. Úgy véli, a probléma a festőakadémiák létrejöttével kezdődött alig 150 éve.

Oda nehéz volt bekerülni, de egyre többen akartak. Akik ott végeztek - az ő szempontjukból nézve érthetően -, magasabb szintűnek, rangúnak érezték magukat a többiekhez képest. Így születhetett meg az amatőr kifejezés, ami egy leértékelő felhangú minősítés. Holott nemegyszer egy-egy amatőr hírnévben, elismertségben és anyagilag sikeresebb, mint az úgynevezett felsőbbrendű, a végzett művész, aki esetleg soha életében nem alkotott középszerűnél többet - teszi hozzá a körvezető.

Mindent összegezve szerinte talán nem is az a fontos, hogy ki az amatőr. Sokkal inkább az, hogy elég impulzus érje azt, aki dolgozni, alkotni akar.

- Akkor hát ki is az az amatőr? Érdekes, hogy a hivatásosok is többnyire mélyen elzárkóznak a definiálástól. Az útszélről szurkolók pedig hiába gyártják a tudálékos minősítéseiket, nem sokkal hozzák közelebb a megoldást. Egy biztos: Veszprém megye egyik elismerten kimagasló etalonja, a Veszprémi Művészetek Háza igazgatója, Hegyeshalmi László maga is aktív alkotóművész.

Szavak nélkül is letette a voksát e vitában, és olyan ajándékkal lepte meg az amatőrök számára immár 6. éve megrendezett Ablakaink című tárlat alkotóit, mely lehetőséget biztosít számukra az egész év folyamán megrendezett tárlatok ingyenes látogatására. Ezúton is hálával és tisztelettel köszöni ezt az amatőr alkotók lelkes serege.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!