Kultúra

2017.04.26. 18:20

Kétdimenziós művek a 71-es főút alatt

Balatonalmádi - A Szent Erzsébet liget szoborparkjától pár lépésre a kiránduló újabb közterületi kiállítóhelyre bukkan, ehhez nem kell mást tennie, csak lesétálni a 71-es út alatt végigfutó, a vasúti peronokra vezető aluljáróba. Illetve Vasút-ARTjáróba.

Karl Ákos

Underground kiállítótér - nem csak underground műveknek.Két grafikusművész, Fábián László és Jáger István látta meg a kiváló lehetőséget - állandó kiállítás félévente cserélődő alkotásokkal - az aluljáróban. A gondolat kedvező fogadtatásra talált a városvezetés és a helyi civil szervezetek körében, így az elhatározást tettek követték, és 2013-ban megnyílt a VasútARTjáró.

Az aluljáró eredeti rendeltetése új funkcióval bővült
Fotó: Karl Ákos

Példaértékű volt a MÁV Zrt. hozzáállása is: a terület tulajdonosaként a vasúttársaság finanszírozásában valósult meg az addig kevéssé dekoratív, enyhén lepusztult aluljáró felújítása, melynek keretében új burkolatot és festést kapott, illetve modernizálták a világítását. A falakon látható alkotások közös nevezője maga a település: az itt élő vagy innen elszármazott, Almádihoz valamilyen módon kötődő alkotók művei - akvarellek, fotók, grafikák - kerülnek a falakra, teszik ezáltal a mindennapok részévé az esztétikai élményt, a valóság élethű vagy fikciós leképezését.

A kiállított alkotások félévente cserélődnek, jelentős részük a tárlatzárást követően megvásárolható a helyi Tourinform-irodában.  A nyitás óta eltelt idő és a töretlen érdeklődés - a turisztikai szezonban naponta több ezren haladnak át az aluljárón, közben akarva-akaratlanul megcsodálják a kiállított műveket - igazolta a kezdeményezés életképességét, a város egyik állandó látványosságává vált a VasútARTjáró.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!