Kultúra

2017.01.26. 16:30

Kesztyűs kézzel bánnak vele

Veszprém - Vásáry Tamás, Nyári Jenő zongoraművészek, fiatal veszprémi zongoristák, Kováts Péter hegedűművész, a Mendelssohn Kamarazenekar és Veszprém Város Vegyeskara léptek fel a zongora bemutató ünnepségen a Hangvillában.

Balla Emőke

A két éves adománygyűjtő munkát, a jótékonysági megmozdulásokat, koncerteket, kiállításokat idézte fel a koncert elején vetített kis film, Porga Gyula és Neubauer Sándorné. A polgármester emlékeztetett arra, a városban egykor közadakozásból épült a színház, a múzeum, most veszprémiek összefogásának köszönhető, hogy zongorával gazdagodik a város. Porga Gyula úgy fogalmazott: Veszprém közössége erősödött, a város képes összefogni egy fontos ügy érdekében, legyünk erre büszkék.

A Veszprémi Turisztikai Egyesület elnöke közölte, az összefogás másik kezdeményezőjével, a Veszprémi Hangversenyteremért Alapítvánnyal megegyeztek, nemes cél érdekében gyűjtenek és annak nyilvánosnak kell lennie; az adományozók honlapon kísérhették figyelemmel az összeg gyarapodását. Veszprém polgárai bebizonyították, méltóak elődeikre, mondta Neubauer Sándorné.

A zongora bemutató koncerten Vásáry Tamás zongoraművész játékával elbűvölte a közönséget
Fotó: Balogh Ákos

A megálmodott Steinway & Sons koncertzongorát Nyári Jenő zongoraművész választotta ki a felajánlottak közül, a gálán ő mesélt az új hangszer különlegességeiről. Mint mondta: a gyárat a kézi munka, a precizitás jellemzi, a gyártás folyamán nem ismernek kompromisszumokat, minden munkafázisban csak a tökéletes munka elfogadható.

A gyakorlatban is bebizonyította, mennyiben különbözik egy Steinway & Sons zongora a többitől, milyen finomságokra, pianissimo -kra, érzékenységre képes, ugyanakkor erőteljes hangzásra is. A zongoristák nemcsak a fülükkel, de kezükkel és ujjukkal is hallanak. Az új zongora alkalmas a klasszikus zenei koncertekre, de dzsesszmuzsikusok is használhatják majd. A hangszerrel csak kesztyűs kézzel lehet bánni; a zongorát a támogatók, adományozók kesztyűben simogatták.

Az új hangszert fiatal veszprémi zongoristák avatták fel. A Csermák zeneiskolában tanuló 10 éves Csilinkó Eszter Kadosa Pál Magyar tánc-át, a Lovassy gimnázium 17 éves tanulója, Pituk Gábor Rahmanyinov Olasz polká-ját, a 21 éves, kis-diploma előtt álló zenész, Golarits Flóra Ligeti György Musica Ricercata című művét adta elő. Veszprém Város Vegyeskara Bartók Béla Négy szlovák népdalát énekelte, Erdélyi Ágnes vezényletével, Józsa Eleonóra zongorakíséretével.

A koncert második részében lépett színpadra Vásáry Tamás zongoraművész, aki a Mendelssohn Kamarazenekarral közösen Chopin f-moll zongoraversenyét szólaltatta meg. Eljátszotta Kodály Zoltán Marosszéki táncok című művét, majd elmesélte, hogy egykor a zeneszerző is elismeréssel szólt a játékáról. Kodály a második édesapja volt, nagyon sokat tanult, sokat kapott tőle, nemcsak zongorát. A közönség Vásáry Tamás bravúros előadásában hallhatta Beethoven Holdfény szonátáját, Chopin Forradalmi etűdjét, cisz-moll noktürnjét, végül Debussy Holdfény című művét.

Remekül szólt az új zongora - amit az előadó nem győzött eleget dicsérni -, de a hallgatók megtapasztalhatták a zongoraművész szenvedéllyel, szívvel teli, odaadó játékát is. Vásáry Tamás teljesen átadta magát a zenének, előadása egyedi, utánozhattalan. A művek végén a közönség lelkesen fogadta őt,



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!