Kultúra

2017.08.15. 15:40

Jól megdolgoztak a színpadi sikerért a XII. Országos Musical & Operett Kurzus résztvevői

VÁRPALOTA Telt házas jubileumi koncerten bizonyították tehetségüket a Jó Szerencsét Művelődési Központ színháztermében a XII. Országos Musical & Operett Kurzus résztvevői.

Szabó Péter Dániel

Szép hagyomány, hogy a nyaranta Várpalotán zajló kurzus növendékei és meghívott vendégeik a háromhetes tábor zárásaként évről évre színvonalas előadással örvendeztetik meg a családtagokat, rokonokat és nem utolsósorban a várpalotai zenekedvelőket. A háromórás előadásban az egykori és jelenlegi növendékek mellett énekeltek a színpadon a felkészítő művészek, Szabó Szilvia és Peller Károly is.

- A kurzus összesen 18 napos. Ebből két hét a betanulás időszaka, a harmadik hét pedig már a főpróbákkal telik. Nagyon megdolgoztattuk a gyerekeket és természetesen magunkat is. Sokat tanulhattak a nem egészen három hét alatt. Igyekeztünk úgy összeállítani a műsort, hogy élvezhető legyen a nézők számára is, ám mégis nyújtsunk egy kis különlegességet is - mondta el lapunk kérdésére Peller Károly operett színész, felkészítő tanár.

Nagy sikert arattak a gálaest keretében színpadra lépő tehetséges fiatalok Fotó: Szabó Péter Dániel

- Alapvető célunk a kezdetektől egyértelmű: tehetséges fiataloknak adjunk lehetőséget, hogy énekelni és táncolni tanuljanak, színpadi rutint szerezzenek. Az első kurzus mai szemmel nézve még igen kezdetleges volt, leginkább szösszeneteket dolgoztunk fel a musicalirodalom gyöngyszemeiből. A gála ettől függetlenül nagy siker volt. Dolgoztunk a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, most pedig már évek óta a várpalotai Jó Szerencsét Művelődési Központban folynak a próbák - mesélt Szabó Szilvia az országos szinten is egyedülállónak számító kurzus alakulásáról, amelynek résztvevői azóta is minden évben amatőrök. Diákok vagy polgári foglalkozású felnőttek, akik szívesen énekelnek és táncolnak. A kurzus elvégzését követően azonban többen közülük már továbbléptek, eddig már közel harminc fiatal kapott lehetőséget különböző színházi szerepekben is.

Szabó Szilvia és Peller Károly mellett idén is segítette a tehetséges fiatalok felkészülését Berkes Dániel zenepedagógus, a koreográfiákban Lőrincz Zsuzsanna és Lőrincz Máté táncos, a gálaestet megelőző napokban pedig Somogyi Szilárd, az Operettszínház Nádasdy-díjas rendezője is.

A művelődési központ színháztermét megtöltő közönség ez alkalommal is vegyesen hallgathatott dalokat népszerű operettekből és musicalekből. Ráadásként pedig - most már hagyományosan - a Mágnás Miskából ismert Cintányéros cudar világ című slágert hallgathatta meg a publikum. A szervezők ez alkalommal is megajándékozták a jubiláló növendékeket és felkészítőket a rendezvényen. Elismerést vehetett át Véber Tamás, valamint Lőrincz Zsuzsanna, Lőrincz Máté, Somogyi Szilárd és Peller Károly.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!