Kultúra

2015.10.04. 14:58

Indiánok a múzeumban

Veszprém – Indiánok foglalták el a Laczkó Dezső Múzeumot egy délutánra - az Indián nyár című rendezvény telitalálat volt, a gyerekek mellett a felnőttek is találtak bőven izgalmas programot.

Kutasi Zsófia

Az egyik leglátványosabb elem és a gyerekek kedvence a múzeum kertben felállított indián tipi volt, melybe belépve az érdeklődők megismerkedhettek az egykori használati tárgyakkal, eszközökkel. A gyerekek íjászkodhattak, kézműveskedhettek és készíthettek például álomfogót is. A programot a Laczkó Dezső Múzeum a Magyar Indián Baráti Körrel közösen szervezte. Moldován Lászlótól, a baráti kör elnökétől a látogatók az indián hagyományokról, táncokról, zenéről és életmódról is bővebben hallhattak. A rendezvény apropóját a múzeum „Összefirkált térkép” Kutasi Kovács Lajos életútja: Veszprém Amerika, indiánok című kiállítása szolgáltatta, inspirációját pedig a Bakonyban működő, Cseh Tamás nevével fémjelzett és általa életre hívott indián hagyományőrző kultúrkör adta. Ölveczky Gábor grafikusművész, egykori bakonyi indián, előadást tartott a síksági indiánok szokásairól, életmódjáról, az érdeklődők megtekinthették továbbá a Cseh Tamásról szóló, „Mozgó árnyékok és hangok a bakonyi indián első harminc évéről” című filmet. A rendezvény a Múzeumok Őszi Fesztiváljához kapcsolódott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!