A lélek megfejthetetlen kettőssége - Hirtling István szerint ma már büntetés a bulvárlapok címoldalára kerülni

2017. augusztus 12., 10:00 szerző: Varga Róbert
komment
Kihívásnak tartja, ha az emberi lélek kettősségét, ellenpontjait, kifordíthatóságát élheti meg a színpadon. Hirtling Istvánt az idő múlása nem foglalkoztatja, mosolyog azon, hogy jövőre lesz hatvanéves. Bulvárlapok címoldalára már nem vágyik.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Hirtling Istvánt, a népszerű színművészt a rajongói elegáns, sármos, intellektuális férfinak tartják. A színészkollégái szerint megbízható, profi, hiteles művész, és az a rendező, aki őt választja, benne bízik, az soha nem csalódik. Ő úgy elismert, tisztelt művész, hogy nem szerepel már a címlapokon. A nyolcvanas évektől sok filmben játszott, többek között olyan mozik forrtak össze a névével, mint az Akli Miklós, a Julianus barát, a Hány az óra, Vekker úr? vagy a Napló apámnak, anyámnak. Színházi alakításaival annak idején kiemelten foglalkoztak mindig, bárhol is játszott el királydrámákat, nagy ívű szerepeket prózai és zenés produkciókban.

Akkoriban sokat írtak róla az újságok, ma keveset olvasni róla a sajtóban, interjút is ritkán ad. Ő már jó ideje úgy vélekedik erről, hogy régen érdem volt a bulvárlapok címoldalára kerülni, mert az teljesítményt jelentett, ma már inkább büntetés. Nem vágyik arra, hogy a nevét hurcolják a sok silányság között. Egyszer nevetve jegyezte meg: az életvitele, munkája miatt nem érdekes ő már a médiának, nem ad szaftos témát a mai újság-írók többségének.

Hirtling Istvánnak soha nem kellett munkáért kilincselnie. Mindig megtalálták az igazgatók, rendezők és a közönség is Fotó: Ambrus Marcsi

Pedig Hirtling Istvánnak nagyon gurul a szakmai szekere. Persze, nem először gazdag pályafutása során. Ötödik éve tagja a székesfehérvári társulatnak, ahol nagy és emlékezetes szerepeket játszott. A közönség a Fejér Megyei Hírlap Aranyalma-díját ítélte oda a Jászai Mari-díjas, érdemes művésznek, aki továbbra is járja az országot, és így a következő évadban újra a veszprémi színházban is színpadra lép az Életrevalók című, nagy sikerű vendégelőadásban. A Játékszín produkcióját a Tihanyi Szabadtéri Játékok közönsége hatalmas vastapssal jutalmazta a közelmúltban.

- Az utóbbi öt évben a fehérvári színházban egymás után, több évadon át valóban olyan szerepeket játszhattam el sorozatban, amelyek korábban hiányoztak a színészi palettámról. Újdonság volt számomra a majdnem harminc- éves budapesti pályámhoz képest, hogy itt minden évben új premiereket készítünk. Akadt, amikor négy produkcióban is részt vettem. A darabok kevés kivételtől eltekintve nem élnek meg hosszú, akár több esztendeig tartó sorozatokat vidéken. A mennyiségi kihívásokat enyhítette azonban a feladatok minősége, a szerepek sokszínű- sége és azoknak a kollégáknak és rendezőknek a személye, akikkel együtt hordozva a terheket izgalmas, emlékezetes munkákban vehettem részt

- mondta lapunknak Hirtling István, aki kiemelte: Hargitai Ivánnal dolgozhatott a legtöbbet, s szerepelt Szikora János, Lendvai Zoltán, Bagó Bertalan, valamint Szabó K. István fehérvári rendezéseiben is. Közben a fővárosban is vendégszerepelt az Operett Színházban, a Madách Színházban, a Játékszínben, a Pinceszínházban és a Rózsavölgyi Szalonban.

Amikor azt kérdeztük tőle, hogy szerinte mitől lett újra ennyire felkapott és keresett, azt válaszolta: ő nem vizsgálta még, ezt rábízza a színház-igazgatókra, rendezőkre, nézőkre, akiknek eszébe jut egy-egy előadás műsorra tűzésekor. Hozzáfűzte: az sem különleges számára, hogy gyakran csörög a telefonja szerep-ajánlatok miatt, így zajlott eddig is az élete. Soha nem kellett munkáért kilincselnie.

Megfogalmazta: egy élete és egy halála van, ezért jövőre kevesebb feladatot vállal. Így is négy bemutatóra készülhet.

Hirtling István az Életrevalók színpadi változatában alakítja a lebénult Philippe-et. Számára nem csak a színészi játék hordozott kihívást

Annak örül, hogy a Rózsavölgyi Szalon és a fehérvári teátrum három éve bemutatott közös produkciója, a Rejtélyes viszonyok - amely nagyon kedves számára - a tervek szerint országos turnéra indul. Azt viszont sajnálja, és ebben erős a hiányérzete, hogy Peter Shaffer Amadeus című színműve, amelyben Salierit alakította, kevés előadást élt meg Székesfehérvárott. Ő ezt a szerepét az elmúlt időszak legfontosabb munkái közé sorolja. Ott áll az elsők között az úgynevezett belső, színészi ranglistáján. Hargitai Iván rendezővel és Lábodi Ádám színészkollégájával szerinte sikerült létrehozni egy újszerű és korszerű produkciót, amely mai üzenettel, nem rizsporosan, múltba révedően tudta átélhetővé tenni ezt a történetet. Jó érzésekkel gondol vissza A fösvény című előadásra, szép sorozatot élt meg, a Play Strindbergre és a My Fair Ladyre is, amelyet a Margitszigeti szabadtéri színpadon is eljátszhatott négyszer telt ház előtt.

Hirtling István az elmúlt időszakban szembesült azzal, hogy azok a kamaraterekbe, stúdiószínpadokra megálmodott előadások, amelyekben szerepel, hatni képesek nagyobb játszóhelyeken is. Ilyen például az Életrevalók, amelyet a Játékszínben mutattak be, de már szerepelhettek vele Békéscsabán, Tihanyban, és most egy még ennél is nagyobb térben, a szarvasi vízi színpadon játsszák el a népszerű filmből készült hazai sikerelőadást.

- Ha engem kérdeznek, akkor azt mondom, ilyen alkalmakkor félő, hogy elveszik az előadásból az intimitás, a finomság, az a sok apróság, rezdülés, amik szükségesek az ilyen atmoszférájú, nézőkhöz közeli színdarabokhoz. Ám, úgy látszik, ha képesek vagyunk tartalommal, hitelességgel megtölteni ekkora színpadokon is a szerepeinket, akkor a visszajelzések szerint működnek ezek a történetek nagyobb léptékben. Amikor felhívott Horgas Ádám rendező, hogy az Életrevalók színpadi változatában játsszam el a lebénult Philippe szerepét, akkor én még nem láttam a filmet. Megnéztem, tetszett, de még annál is jobban magával ragadott a könyv, amelyből a forgatókönyv készült. Ez inspirált, hogy igent mondjak. Vadász Gábor, a fiatal, cigány származású békéscsabai színész alakítja Drisst. Ő ebben a feldolgozásban roma bevándorlót játszik, aki Párizsba kerülve szeretne új életet kezdeni, és így találkoznak. Számomra ebben a szerepben nemcsak a színészi játék hordozott kihívást, hanem az, hogy mint izgága, állandóan mozgó színésznek be kellett ülnöm egy kerekes székbe, és csak a fejem mozoghatott. Hangommal, arcommal, tekintettel játszom, nagy koncentrációt igényel ez fizikailag és szellemileg is. A hatást és a nézők reakcióit látva azonban megéri - mesélte az előadásról a színművész, akitől azt is megkérdeztük, mennyire tekint nosztalgiával pályafutására, emlékezetes előadásokra.

Erre egy történettel válaszolt. Amikor Halász Péterrel próbált egy darabot, és az egyik jelenet ismétlésekor leszólt neki a színpadról, hogy ez így nem jó, a rendező annyit válaszolt neki: „Ne mondd azt, hogy nem jó, arra itt vagyok én. Nem lehetsz a saját magad kritikusa."

Hirtling István ezért sem nézi vissza régi filmjeit, elő-adásait. Nem leltároz, nem nosztalgiázik, nem értékel át produkciókat. Őriz a lelkében több olyan emléket, amely egy- egy fontos mérföldkőhöz, sikerhez köti. Erről ritkán beszél, most egyet mégis megemlített, mert kellemes meglepetésként érte, amikor nemrég egy filmrészlet kiválasztása miatt meg kellett néznie.

Még 1987-ben Jean Anouilh művéből készült a Találka Párizs mellett című tévéfilm, amelyet Iglódi István rendezett, akivel sok előadásban is játszhatott színpadon, szerepelt több általa rendezett darabban. Ebben a hat-nyolc remek karaktert felvonultató alkotásban Hirtling István egy igazi élősködő, leszakadt dzsentrit játszhatott, aki eladja a lelkét a megélhetéséért, a barátja szipolyozása árán viseli a morális megszűnés minden „próbatételét". Arra emlékezett, jó hangulatú volt a fogatás, s most viszontlátva önmagát, örült annak, hogy már akkor is volt olyan rendező, aki többet és mást kért tőle, mint az addigi, skatulyaveszélyes szerepeiben.

- Akadtak pálya- és életszakaszaim, amikor hol a királyi palást, hol pedig az öltöny, nyakkendő, szmoking és a hozzá tartozó úriemberes karakterek határozták meg a szerepeim. Ebben a tévéjátékban, később pedig Valló Péter rendezéséiben is pont mindennek az ellenpólusai távolítottak el a skatulyáktól. Számomra kihívás, ha az emberi lélek kettősségét, ellenpontjait, kifordíthatóságát élhetem meg a színpadon. Salierinek, Harpagonnak A fösvényből, a Veszprémben játszott Koldusopera Bicska Maxijának vagy a Radnóti Színházban játszott, Hedda Gabler című darab Brack bírójának a gonoszságai mögött ott rejlenek az emberi gyengeségek, hátborzongató személyiségjegyek, amelyek ellentmondásossá tudják tenni az ő figurájukat és igazságaikat. Számomra a színészetben ez tartogat igazi kihívásokat. Szerencsére mindig életre kelthetek árnyalt és bonyolult figurákat a színpadon. Hiszen az életünk, a lelkünk is ilyen bonyolult és sokszínű, gyakran ellentmondásos - hangsúlyozta Hirtling István, aki nem foglalkozik különösen az idő múlásával.

Mosolyog azon és kicsit mulatságosnak tartja, hogy jövőre már hatvanéves lesz, mert nem érzi magát annyinak. Tizenhárom éves fia, tizenegy éves lánya és gyönyörű felesége fiatalon tartja. A naptár csak akkor fontos számára, ha belenéz, és azt láthatja, ismét bőségesen telített számára előadásokkal.

Varga Róbert

2017. augusztus 12., 10:00 szerző: Varga Róbert

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...