Kultúra

2016.10.18. 18:45

Forradalmi vihar - '56-os kiállítás nyílt a Pannon Egyetemen

Veszprém – A Veszprémi Vegyipari Egyetem, az egyetemisták forradalmi részvételéről, Brusznyai Árpád szerepéről nyílt kiállítás a Pannon Egyetem aulájában.

Balla Emőke

Az 1956-os forradalom és szabadságharc történelmünk egyik legjelentősebb eseménye, legnagyobb tisztító vihara, amelynek világtörténelmi kisugárzása is párját ritkítja. Emlék és egyben intelem, mondta köszöntőjében Papp Sándor professzor emeritus. „Életünknek célt kijelölő és értelmet adó történés, ugyanakkor intelem, hiszen arra késztet, hogy mindaddig cselekednünk kell, amíg a világban jogtalanságot, igazságtalanságot tapasztalunk."

 

Sebő József tanár, Brusznyai-kutató megnyitójában arról beszélt, milyen események vezettek 1956. október 23-ig. Veszprémben október 15-én az egyetemi kamarában értelmiségi fórumot tartottak, a színházban nagygyűlést, forradalmi volt a hangulat, összeomlott a hatalom. Megalakult a forradalmi tanács, amely átvette a város irányítását. Brusznyai Árpádot az 1956. október 23-án kirobbanó forradalom után három nappal választották be a forradalmi tanácsba, november 1-jén lett annak elnöke. Akkor, amikor a forradalom sorsa már megpecsételődött; Hruscsov és a szovjet pártvezetés október 31-én elhatározták, hogy vérbe tiporják azt. Brusznyai Árpád azt tartotta a legnagyobb eredménynek, hogy a városban egy puskalövés sem dördült, nem ismétlődött meg az, ami Mosonmagyaróvár vagy Salgótarján esetében. Brusznyai Árpádot első fokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, november 2-án az MSZMP Veszprém megyei első titkára, Pap János levelet írt Domokos Józsefnek, a Legfelsőbb Bíróság elnökének, melyben – „a megye kommunistáinak és dolgozóinak hangulatára" hivatkozva – a kiszabható legsúlyosabb büntetést kérte Brusznyai Árpád fejére. Sebő József szólt arról is, mennyire egymásra talált 1956-ban a konzervatív értékrendű város és az egyetem, az egyetemi ifjúság.

A november 4-ig látható kiállításon fotók, emlékképek, jegyzőkönyvek, az ellenforradalmárokról készült összefoglaló jelentések segítenek a fiataloknak jobban megérteni a történelmet, mondta Felföldi Gábor, az egyetem kulturális referense. Az interaktív tárlaton a diákok számítógépen 56 kérdésre válaszolhatnak, a budapesti és a veszprémi eseményekkel kapcsolatban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!