Veszeli Lajos: Esztétika nélkül nem érdemes élni

Most a műhelyemet rendezem, az az alkotás - nevet, és láthatóan elégedetten mutatja a mondott helyet: legalább a harmadával megvan már. Sok holmi valóban katonás rendben, de az öregje még szorgos kezekre vár.

Az alkotásról eszébe jut, hogy " olyan jólesett " neki a szép felkérés a kiskőrösi Petőfi múzeumtól a múzeumok éjszakáján megnyitandó, önálló tárlatra. A szabadság témáját - "ami nekem örök mániám, s remélem, sikerült is mindig függetlennek maradnom" - még nem tudja, hogyan fogja meg, de " síkplasztika, festmény biztosan lesz ", fontolgatja, de előbb fel kell mérnie a kiállítási területet. " Talán a Jóisten engedi, és fel tudom szívni magam" - jegyzi meg. Eggenfelden a másik kiállítási helyszín, jövő októberben.

Szereti a közösségi kiállításokat is, főként azokat, amelyeknek adott tematikájuk van. A Művész Céhet viszont csak tavaszig akarja csinálni, utána le akar mondani. A társaság megérdemli a törődést, meg az a néhány fiatal is, akiknek most rendez tárlatot, de az adminisztráció az agyamra megy - sóhajt kétségbeesett tekintettel.

Minőséget csak úgy lehet létrehozni, ha van életképes koncepció, amit részletenként, apránként megvalósítunk - folytatja, s erről átugrunk egy másik képzeletbeli kőre, majd a harmadikra: alkotóházakra és gyökerekre. A születésnapja körül elvonult Szigligetre, mert nem akart maga körül ünneplést. Se családot, se barátot. "Eltűntem az alkotóházban és jó volt. "

- Nagyon szép most a ház, csak félő, hogy nem sokáig lesz a művészeké. Annyira felemelték az árakat, hogy a művészek nem bírják. Zsennye, az gyönyörű. Édesapa a környék főjegyzője volt. Egy falusi postán fogadtak be bennünket, ott születtem harmadik gyermekként. Egy fáskosárba tettek be, mert mindenünk odveszett. Ahogy a család visszatért Ausztriából, apámat letartóztatták, majd egy pincébe kerültünk. Szombathelyen egy műhelylakásban nevelkedtem, édesanya sem taníthatott. "Deklasszált " család voltunk, de mindegyikünk diplomát szerzett. Apám a vele történteket soha nem dolgozta fel, megtört ember volt. A hátát se mutatta soha, mert ostorral verték a börtönben. Külföldi tanulmányaimat sem engedték, de később a Jóisten megsegített. A külföldi kiállításokon ezért mindig elérzékenyülök. Legutóbb idén májusban Helsinkiben, ahová a Magyar Intézet meghívására érkeztem. Kérdezték, milyen volt. Három szóban elmondom: nyugalom, békesség, tolerancia. A kiállításom címe A Balaton misztériuma volt. Átvitték Észtországba is, a tartui galériába. Több síkplasztikát, olajfestményt, akvarelleket állítottam ki. Helsinki belvárosában a galéria kirakatában egy látványos objekt is szerepelt. Elfagyott egy pálmám a télen, és amikor kiborítottam a cserépből, a gyökérrendszer pulikutya formát mutatott. A galéria hatalmas kirakatába megépítettünk egy romos stéget, amin ott ült a magyar puli, édesanyám pirosra festett sámfája volt a nyelve, s a kompozíció mögé projektorral kivetítettük a Balaton csillogó víztükrét. Mindenki, aki arra sétált, odakapta a fejét.

Újabb kövecske, de ez már nem akkora ugrás: "hazajött, azt hittem, elnyugszom" , de persze nem, csinált egy kiállítást Trianon utóélete címmel korábbi grafikáiból Budapesten, a Stefánia-palotában.

Veszeli Lajos szerint ma a művelődési házakat sem népművelők vezetik, hanem menedzserek. Csak ritkán tudják megítélni, hogy kiknek rendezzenek kiállításokat, ezért vegyes a felhozatal
Fotó: Penovác Károly

És persze ott van a két éve megkezdett szoborpark projekt Balatonalmádiban, az Erzsébet ligetben: hol betonoz, hol cipel, valami munkát mindig ad. A szobrok folyamatosan cserélődnek, de azért általában 56 alkotás látható itt.

Csodálatos emberek a szobrász kollégák is.

Helsinkiben persze felkereste a finn szobrászszövetséget - elképedt attól, milyen profin menedzselik a művészeiket - a magyar nagykövet, Forrai Kristóf segítségével újabb művészeket vettek rá, hogy adja Almádiba az alkotását néhány évre. Itt újra nevet, s megvonja a vállát: "ha nincs pénz, leleményesség kell ."

Ugrunk egy kőre, kicsit meginog a lábunk alatt: politika, a rendszerváltás ideje... Egy interjú kapcsán felhevülten közli: ő mindent komolyan vett. Komolyan vette, hogy az egykori pártlapból független lapot készíthetnek. " Nem is tudtuk, mit szeretnénk, csak azt, hogy ne legyünk befolyás alatt. "

Ma már érti, hogy naivak voltak. De nem akar beszélni róla és nem akar helyretenni semmit. Lezárta. Émelyítő ugyanakkor, mondja, hogy azok, akik a régi rendszert hittel támogatták, ma hitüket a templomban vallják meg. Nem érti, hogyan teszik ezt el magukban. Velem jót tettek, mert akkor kezdtem el újra festeni - utal arra az időre, amikor elhagyta a megyei napilapot, a Naplót. Jöttek a sikerek, de kitörölni nem lehet a múltat - komorodik el.

Szóba kerülnek a pártok, mire egy szép, terebélyes kőre lépünk - egy másik lélekemelő történet bukik fel belőle: a romániai szabadságharc idején, 1989-ben sem tudta meghazudtolni magát, rögtön belefogott a gyűjtésbe az erdélyi rászorulóknak. Akkor sem tudtak a pártok összefogni, mondja, de a civilek nagyon lelkesek voltak. - A kórház 2,5 millió forintnyi gyógyszert adott, a taxisok, Márta Pista a színháztól, a bányászok, egyszerű emberek mind jöttek a szerkesztőségbe, hozták, amit ők gyűjtöttek. A szerkesztőségi kollégákkal két nap alatt egy 32 tonnás kamiont tömtünk meg élelmiszerrel és mindennel, amire ott szükség volt. Weiber Péter sofőrrel vittük ki Romániába a szállítmányt. Négy évvel később megkeresett, s egy ital mellett mesélte el, hogy amikor a román határon ragadtunk, s én elaludtam a földre fektetett dzsekimre feküdve, ő odament az autóhoz, s a maga oldaláról az enyémre tette a vöröskeresztes zászlót, hogy ne ő legyen a mesterlövészek és titkosrendőrök célpontja. Ezt négy évig hordozta magában, majd volt ereje elmondani nekem és bocsánatot kérni. Ennél fantasztikusabb emberi dolgot nem tudok elképzelni. Ezek megkeményítik az embert - hihetetlen élmények.

Visszakanyarodunk ezzel a jelenbe, s megtudom, hogy Balassa Balázzsal, a Balatoni Szövetség elnökével beszéltek arról, hogy jó lenne a Balatont egy régióként kezelni, számba venni az itt élő hivatásos, kortárs művészeket, jó lenne egy archívum művészeti áganként.

Helyben vagyunk: a nagy szerelem, a tó. És az esztétika. Vagy inkább annak hiánya.

- Borzalom, amilyen építészetet engedünk a Balaton partján: legalább 30 éves téma ez, no meg az, hogy beengedjük-e ezeket a hatalmas luxushajókat? A természetes erők által hajtott kis hajók volnának a tóhoz illőbbek. Miért nem akarunk egyediek lenni, miért akarunk Boden-tó lenni? A régi horgászok intim, rissz-rossz stégjeit elbontják, de az újgazdagok krómacél, stílustalan tákolmányai maradhatnak... Védünk minden szál nádat - miért nem aratják? Nemsokára olyan lesz, mint a Velencei-tó. Nem tud lejárni a polgár a tóhoz. Miért van bekerítve szinte az egész északi part? Van vagy húszféle borhét, szüreti felvonulás - nem lehetne ezeket összehangolni? Nem lehetne ebből is minőségit csinálni? Tanulni nem szégyen: el kellene menni oda, ahol ezt profin csinálják.

Innen aztán a pályázati pénzek felhasználásához, az utólagos ellenőrzéséhez érkezünk, ami megint nem kis téma, megoldani persze nem tudjuk, ezért visszatérünk a műterem csendjéhez. Aztán újra felhozza, hogy a helyi identitást fel kellene kutatni, bevinni a közösségi tudatba, és ott őrizni. Itt például a vörösberényi emlékeket. Ehhez azonban közösségi emberek kellenek. Olyanok, akik nem rettennek meg a saját árnyékuktól. "Ne az útfenntartó mondja meg, hogy Vörösberényben csinálhatunk-e barokk teret vagy nem! Addig kell menni, amíg őket is meggyőzzük! "

No, helyben vagyunk megint: közterek és persze: esztétika. A 20-30-as években az I. világháborús szobrok állítása előtt híres szakembereket, építészeket kértek fel a tervezésre, amelyik kis településnek nem volt rá pénze, kiöntette betonból. De mégis esztétikus volt. Korábban is zsűri döntött, még ha nem is mind szakemberek voltak benne.

- Úgy látom, ma ez nem általános. Az önkormányzatok, civil szervezetek gondolnak egyet, és felállítanak valamit köztéren. Borzalmas székely kapuk születnek például. Vagy 2001-ben szörnyű köztéri Szent István-szobrok. Ez méltatlan. Vannak komoly szakemberek, de olyanok is beleszólnak, akiknek fogalmuk sincs a hagyományokról, a jelrendszerekről, a kompozíciós rendről. Ez nem csak a pénzről szól. A jó ízlés és a minőség nem csak pénz kérdése. Ma a művelődési házakat sem népművelők vezetik, hanem menedzserek. Csak ritkán tudják megítélni, hogy kiknek rendeznek kiállításokat. Sokszor amatőröket, dilettánsokat állítanak ki. Legalább ne mondják képzőművésznek őket! Ez nem a hivatásosok nagyképűsége, hanem a színvonal igénye. Ezért most a Balaton megyéire nézve pontos kimutatást tervezünk készíteni, kik az itt élő, hivatásos művészek. Talán ez valamit segít az arculaton.

Van azért öröm is, " mert az ember él" . Itt van például az augusztusban kapott állami kitüntetés. Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozata. Nem tudott előre semmit. Nagyon örül, hogy az átadóünnepség hűvösen elegáns volt a Vigadóban, de mértéktartó és politikamentes. (Ez is esztétika).

- Ez nagyon jól esett. Akkor voltam a legboldogabb, amikor a lányom azt mondta: "Nagyon büszke vagyok rád, apa." Meg, hát, talán, az apám is látja.

"Veszeli Lajosnak, a nemzetközi és hazai szinten egyaránt megbecsült, egyedi és termékeny alkotóművészi munkája, valamint a kultúraszervezés és tehetséggondozás terén is aktív szerepvállalása elismeréseként - Áder János köztársasági elnök " - olvassuk.

"Úgy érzem, kicsit a többi vidéki 'őrült' is ezáltal elismerésben részesült ' - szól a zárómondat.

Veszeli Lajos 1945-ben született. A Szombathelyi Tanárképző Főiskola rajz szakán diplomázott. Esztétika kiegészítő szakot végzett Budapesten. Tizenkét évig rajzolóművésze és képzőművészeti szerkesztője volt a Veszprémi Naplónak, felelős
és művészeti szerkesztője az Új Balaton irodalmi és művészeti folyóiratnak. 1992-től szabadfoglalkozású festőművész. Rendszeresen szerepel hazai tárlatokon. Számos külföldi városban volt önálló kiállítása. Tizenegy évig évente két hónapot töltött Görögországban alkotómunkával. Tagja a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Festők Társaságának, a Veszprémi Művész Céhnek. Számos nemzetközi és országos kiállításon kapott szakmai díjat.

Van vagy húszféle borhét. Nem lehetne összehangolni, minőségit csinálni?