Kultúra

2016.02.03. 13:27

Erre a múltra építhetnek

Veszprém – Gulden Gyula egykori vezető életén keresztül a Herendi Porcelánmanufaktúra 1923–48 közötti időszakába nyerhetünk bepillantást a szerdán bemutatott könyvből.

Tremmer Tamás

Ahogy mi viszonyulunk az elődeinkhez, ugyanazt várhatjuk majd el az utódainktól is, jelentette ki Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója. A társaság Gulden Gyula, egykori vezetőjük előtt tiszteleg a szerdán a Petőfi Színházban bemutatott könyvvel, amely az 1923–48 közötti időszak korrajza.

Csorba László dicsérte a könyvet, amiben tetten érhető a szerző szimpátiája is
Fotó: Penovác Károly

Ha a múltat jól ismerjük, akkor értjük a jelent, és ha értjük a jelent, tudjuk tervezni a jövőt. Herenden mindezzel tisztában vannak, fogalmazta meg gondolatait a könyv kapcsán Csorba László történész, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója. A Veszprémi Levéltár igazgatója, Boross István jelezte, az intézmény stratégiai célja támogatni munkatársaik tudományos munkásságát, a kutatásokat pedig megjelenítik. 1997-ben adták ki az első könyvet, a jelenlegi pedig már a 39. a sorban.

Az Üzlet és diplomácia címmel megjelent könyv Szűts István Gergely történész, levéltáros munkája. A könyv elkészültét hároméves kutatómunka előzte meg, a szerző Ausztriában és Németországban is járt. Időközben sikerült megtalálnia Gulden Amerikában élő idős lányát, akitől sok segítséget kapott. Szűts István Gergely kijelentette, Gulden Gyula a manufaktúra első menedzser szellemű vezetője volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!