Kultúra

2016.10.14. 20:40

Nyolc hónap a siralomházban

Veszprém- Tenni kell, hogy át tudjuk adni ’56 üzenetét, a halálba menők végakaratát - mondta Wittner Mária.

Kutasi Zsófia

Az egykori ’56-os szabadságharcos, volt országgyűlési képviselő, Wittner Mária a Laczkó Dezső Múzeumban nyílt A mi forradalmunk című plakátkiállítás megnyitóján kiemelte, a plakátok üzennek azok helyett is, akik már nincsenek köztünk, közvetítik a halálba menők végakaratát. Elmondta, nyolc hónapig volt siralomházban, ekkor megesküdött, ha valaha alkalma lesz rá, beszélni fog a történtekről.

Mint Wittner Mária mondta, nem könnyű feladat ez, mert mindig újraéli ilyenkor a borzalmakat, de át kell adni a fiataloknak, hogy az 56-os szabadságharcosok a hazáért adták az életüket.

- A fiataloknak tudniuk kell, Magyarországra még mindig veszély leselkedik. Nekik nem fegyverekkel, hanem szellemi téren kell megvívni a harcot. Kövessünk hőseink példáját - szólított fel Wittner Mária.

Wittner Mária 56-os túlélő kiemelte, a plakátok üzennek azok helyett is, akik már nincsenek köztünk   Fotó: Nagy Lajos

S. Perémi Ágota, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója a megnyitón kiemelte, köszönettel tartozunk a forradalom résztvevőinek. Különleges, megdöbbentő és megrázó - így jellemezte a tárlatot. Megemlékezett Brusznyai Árpádról, az 1956-os forradalom kivégzett veszprémi mártírjáról, akinek a relikviái
a Várbörtön-kiállításon megtekinthetőek. Némedi Lajos alpolgármester a megnyitón úgy fogalmazott, a szabadság és a függetlenség törékeny, óvni kell.

A plakátkiállítás egy ünnepi konferencia kísérőprogramja. Az 1956-os Pesti Srác Alapítvány szervezésében, Wittner Mária védnöksége alatt Veszprémben kétnapos rendezvénysorozattal emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára.

A Laczkó Dezső Múzeum Látványkönyvtárában és aulájában két plakátkollekciót mutatnak be. Emlékezz, Európa címmel egy 46 darabos sorozat mutatja be a XX. századi Európa kettéosztottságának emlékeit. A címadó A mi forradalmunk sorozat a szabadságért és a függetlenségért harcoló forradalmárok áldozatainak 60. évfordulójára emlékezik. A plakátok segítségével jól elemezhetőek és bemutathatóak az 56-os forradalom előzményei, eseményei és következményei, amelyek egészen az 1990-es évekig nyomon követhetőek. A plakátokat Székely Kornél A. D. grafikus készítette.

Az időszaki kiállítás az 1956-os Pesti Srác Alapítvány gondozásában, a Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozat keretében jött létre, október 30-áig tekinthető meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!