Kultúra

2014.09.07. 13:17

Elnökségem története - Bogyay Katalin könyvbemutatója

Balatonfüreden is bemutatta Elnökségem története című könyvét Bogyay Katalin az UNESCO–közgyűlés volt elnöke.

Prevics Éva

Bogyay Katalin újságíróból vált diplomatává. 2009-ben először Magyarország UNESCO nagykövete lett, majd 2011-ben a közgyűlés elnökévé választották.

A könyv két éves elnöki munkájáról és tapasztalatairól szól. A könyvbemutatón elmondta, elsősorban tankönyvnek szánta a művet azok számára, akik maguk is diplomáciával szeretnének foglalkozni vagy érdekli őket a téma.

Bogyay Katalin egyébként évek óta fővédnöke a Salvatore Quasimodo Költőversenynek, könyvét is a rendezvény programjaként mutatta be. Az író elmondta, nehéz gazdasági és politikai helyzetben volt a világ, mikor megkapta az elnökségi felkérést, ezért még nagyobb kihívást jelentett számára a feladat. Székfoglaló beszédében 2011-ben a többi között a kulturális sokszínűséget hangsúlyozta, valamint azt, hogy a nőkben rejlő tudás ne vesszen el. Hiszen vannak olyan országok, ahol a nők az alapvető kulturális ismeretekhez sem juthatnak hozzá. Elmondta, a szervezetben előtte csupán két női vezető volt, így néha valóban nem volt könnyű számára nőként munkája során az érdekérvényesítés.

Az Elnökségem története eredetileg angolul jelent meg, miután 2013-ban leköszönt az UNESCO-elnökségről, a magyar kiadás később készült el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!