Kultúra

2017.02.17. 17:58

Egy hétig Pápán állomásozott a Mobidik

Pápa - Mobil Digitális Iskola elnevezéssel mozgó, a legmodernebb informatikai eszközökkel felszerelt oktatókonténer járja az országot, mintegy etalonként felcsillantva a jövő osztálytermének vízióját.

Laskovics Márió

Ebben a félévben az ország tizenöt pontjára jut el a Mobidik – Mobil Digitális Iskola elnevezésű mozgó, a legmodernebb számítástechnikai eszközökkel felszerelt tanterem, amely a 2016 októberében elfogadott Magyarország Digitális Oktatási Stratégiája (MDOS) bevezetését támogatja a köznevelésben – derült ki pénteken, az Immánuel Közösségi Házban tartott sajtótájékoztatón, amelyen a helyi iskolák igazgatói, pedagógusai is részt vettek.

Matolcsy Miklós, Czunyiné Bertalan Judit, Kovács Zoltán és Gránásiné Bácsi Tünde (balról jobbra) tartott a Mobidik-programról sajtótájékoztatót és szakmai beszámolót

A stratégiában foglalt digitális fejlesztéseket megelőzően elindult a Digitális Mintaiskola projekt, amelynek keretében állami, civil és piaci szereplők összefogásával, illetve köznevelési intézmények bevonásával történik a későbbi digitális fejlesztések technológiai, személyi és pedagógiai feltételeinek előzetes tervezése, kialakítása, finomhangolása és beválás-vizsgálata. A projekt tartalmazza a Mobidik programot is – tudtuk meg a rendezvényen.

Gránásiné Bácsi Tünde, a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma igazgatója és informatika tanára elmondta, a programhoz csatlakozott intézmény szinte mind a 365 diákja kipróbálta a Mobidik nyújtotta korszerű lehetőségeket, valamint megosztotta egypár tanuló pozitív véleményét is.

A térség köznevelési intézményeinek vezetői alkották a közönséget

Czunyiné Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos közölte, a mobil tanterem az ország mind a 15 pedagógiai oktatási körzetében egy-egy hetet tölt el. Hozzátette, a program a digitális készségek javítása, a tanítás támogatása, a digitális oktatási környezet megteremtése céljából indult el.

A Mobil Digitális Iskola heti tematikája

Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, területi közigazgatásért felelős államtitkár elárulta, országunkban ma 886 ezer háztartáshoz nem jut el a széles sávú internet, ezért a kormány által indított Digitális Nemzet Fejlesztési Program célja az, hogy mind a 3,5 millió háztartás számára megteremtsék a becsatlakozás lehetőségét. Kiemelte, főleg anyagi kérdés, hogy milyen digitális eszközökhöz fér hozzá egy család.

A „Nagy fehér” Mobidik-ben igény szerint alakítható az ülésrend

Azonban ha a hátrányos helyzetű gyerekek az iskolákban hozzájutnak ezen eszközökhöz, akkor digitális kompetenciákkal felvértezve kerülhetnek ki az életbe. Hangsúlyozta továbbá az elektronikus közigazgatás gyorsaságát, hatékonyságát, az otthonról történő ügyintézés fontosságát.

Az érdeklődők interaktív bemutatón is részt vehettek, a kép jobb oldalán Czunyiné Bertalan Judit

Matolcsy Miklós, a Mobidik-program vezetője ismertette az egyhetes tematikát, miszerint délelőttönként az utazási előkészületek, a pénzügyi tudatosság, a fenntarthatóság, az informatika és programozás témakörében oktatnak egyszerre 15 diákot, egy nap pedig a klasszikus tantárgyakat, például a biológiát vagy a történelmet tanítják digitális eszközökkel.

Hajrá Pápa! - ezt írta fel a digitális táblára Czunyiné Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos

Délutánonként szakköri formában, 12 fős csoportokban Lego-robotok programozásával, háromdimenziós nyomtatással és szkenneléssel, valamint kódolással foglalkoznak a tanulók. Két alkalommal pedig tanároknak, illetve szülőknek tartanak szakmai bemutatót. Szólt még az oktatókonténer eszközrendszeréről, a program támogatóiról, partnereiről, valamint elmondta, a tanórákon folyamatosan kérdőíves felmérést végeznek a tanulók körében, így a félév végére több mint ötezer diák internetezési szokásairól, digitális eszközhasználatáról nyerhetnek értékes, reprezentatív adatokat.

A Mobidik-ben készült háromdimenziós nyomatok

A Mobidik-program második állomásán az érdeklődők két turnusban interaktív bemutatón is részt vehettek, bepillantást nyerve az oktatókonténer eszközrendszerébe, a programozható robotikába, a 3D nyomtatásba, illetve a digitális tanóra mikéntjébe. A rendezvény állófogadással ért véget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!