Kultúra

2017.02.06. 17:05

Égboltsapkájú estek

Bakonybél - Az Égboltsapkájú estek mottóval megrendezett háromnapos, Cseh Tamás emlékét idéző és Bereményi Géza születésnapját köszöntő művészeti fesztiválon a zenésztárs, Másik János is koncertet adott.

Müller Anikó Hanga

Az est Mülhauser Martina felvezetésével indult. A fiatal előadóművész valahol azt mondta, azért énekelek, mert boldoggá tesz, tulajdonképpen semmi más célom nincs a zenével . Előadásmódjával, tiszta, zengő, magával ragadó hangjával ezt bizonyította is. Elsőként egy 2009-ben Cseh Tamás által írt dallamot játszott, melyre később ő írt szöveget, a zeneszerző, a település díszpolgára, a legendás Füst a szemében indián hiányát idézve: még neked szól ez az ének, bárhol is jársz, gyere érte, átlépheted, igen, átélheted két világ közt a meséket még szól a dal, ahogy régen dúdold velem Füst a szemében dúdold velem keserű édesen túl mindenen, ott a fényben. Ezt követően a Cseh Tamás-Bereményi Géza-Másik János mesterhármas szerzeményeiből adott elő válogatást.

Másik János saját, valamint Cseh Tamással és Bereményi Gézával közös szerzeményeiből játszott, énekelt az esten Fotó: Müller Anikó Hanga

Műsorblokkja után Másik János saját, valamint Cseh Tamással és Bereményi Gézával közös szer- zeményeiből játszott, énekelt. Elmondta, Tamás halála után sokáig nem nyúlt a dalaihoz, más helyzetben volt, mint előadótársai, akik énekelték azokat, neki, mivel gyakran lépett fel Tamással, és nagyon kedvelte a dalokat az ő előadásában, meg kellett találni hozzájuk egy másfajta utat. Más dalok mellett a Zöld sárga, zöld sárga songot énekelte az egykori Kex együttestől, mely koncertjének szünetében lépett először közönség elé Cseh Tamás a hosz-szabb, önkéntes házibuli-pódiumba zártság után. Elhangzott a hármuk által együtt töltött idők emlékére írt dal, mely akkor született, amikor Tamás lelépett , Kaland barátom, aki voltál, aki vagy...! hívnálak, mint tegnap és találkozunk majd ha fagy, hó lesz nagy! zizeg a csönd a fűben.. árváit ringatja Isten / angyalok mélyen alszanak / Géza kék az ég! visszafelé is így van, próbáld ki hívnálak mint tegnap, zizeg a dal a szívben / jókedv, könnyű lányok s két önkéntes száműzött / nyert csaták után Füst A Szemében Kék Felhővel hajnalig vigad / pokoljáró penge dudások ahogy egy költő már írta azt bár holnap talán engem hívnak s nincs több kaland, nincs szenvedély / találkozunk ott fönn egy felhőn hisz ez is nemsokára eljön Majd következtek a legendás nóták virtuóz előadásban, gitárral, harmonikával. Az értő, befogadó közönség számára igényes zenei élmény volt az est.

Másik János zeneszerző, zenész az 1972. évi Ki mit tud?-on dzsessz kategóriában nyertes Interbrass zenekar tagja, később évekig zenei vezetője volt. 1976-ban szerzett tanári diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. 1977-től 1979-ig a Kőszegi Groupban, 1980-tól a Dimenzió együttesben játszott, 1982-ben koncertezett az alkalmi Supergrouppal, később az Európa Kiadónak, a Trabant együttesnek és a Balaton zenekarnak volt a tagja, Cseh Tamással zenélt együtt. 1981 óta számos magyar és nyugat-európai filmhez szerzett zenét, két filmben színészként is megjelent. Színművek zeneszerzőjeként is számon tartják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!