Kultúra

2017.04.08. 14:54

Vidya – Martin Henrik kiállítása a Dubniczay- palotában

Veszprém – Vidya címmel nyílt meg Martin Henrik kiállítása a Dubniczay – palota Várgalériájában pénteken.

Rieger Zsanett

Az alkotónak ez az első önálló kiállítása a megyeszékhelyen. A megnyitón köszöntőt mondott Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója, aki Martin Henrikről elmondta: az 1979- ben Siófokon született művész húsz évesen bár Balatonfüredre költözött, később mégis visszatért oda. A Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán tanult, ahol mestere Szabados Árpád volt. Több egyéni kiállítással is büszkélkedhet, például a 2009-ben Budapesten bemutatott Űrbuddha című, vagy a 2011-es Asteroid nevű kiállítás fűződik a nevéhez, amit szintén Budapesten mutattak be. Ezek a világűrrel foglalkozó tárlatok után a belső űr felé fordul az alkotó a mostani kiállítással, fogalmazott Szegedy – Maszák Zsuzsanna művészettörténész a megnyitóbeszédében.

Fotó: Penovác Károly

A kiállítás anyaga a réges- régi kérdést teszi fel: Ki vagyok én? Erre keresi a választ a képzőművész a munkáiban. A vidya szankszrit eredetű szó, éberséget, tudatosságot, tudást, bölcsességet jelent. Legfőképpen az én- nélküliség, belső üresség és külső űr jelenik meg a képeken, a buddhizmus három alapállapota, köztük az én- nélküliség is kivehető a kiállított munkákon. Az arc egyik legmegváltoztathatatlanabb része, a szemek néznek vissza a festményekről, amik alapján be lehet azonosítani az alany nemét, életkorát, de persze egy kicsit mindegyikbe benne van az alkotó is, mondta még el Szegedy – Maszák Zsuzsanna.

Az én- nélküliséget, a szabadulást a tükörbe nézéssel éri el, a festmények forrása a „tükörbe nézős gyakorlat", amikor is félhomályban a szemére fókuszál az alkotó. Kis idő elteltével a szemek kiélesednek, az arc elmosódik, a karakter bizonytalanná válik, majd újabb és újabb idegen arcok jelennek meg a tükörképmás helyén.

A tekintet ragyogása viszont biztos támponttá válik. Martin Henrik több díjat is nyert pályafutása során, például elnyerte a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjat is. A tárlat május 7. – éig tekinthető meg, hétfő kivételével 10- től 17 óráig, május 1- től pedig 10- től 18 óráig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!