Csak akkor lehet valamit előadni, ha abból meg akarunk mutatni valamit

A Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész az opera nagyköveteként tartott előadást a tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola felső tagozatosa diákjainak. A szótól az operáig című zenetörténeti előadásán közvetlen stílusban, humorral tartotta ébren az érdeklődést a gyerekekben közel két órán át.

Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Az előadás hangulatát fokozták az opera részlet bejátszások és a díszlet, amelyről mindig maga gondoskodik, hogy öltözőjéből és az előadásaiból az előadások résztvevői számára is átadhasson egy csipetnyit. Vallotta, hogy mindennapos vágya az aznapi legtöbbet nyújtani, akár koncertezik, tanít, vagy előadást tart. Mint mondta, nem titkolt szándéka, hogy segítsen eligazodni az életben, hogy a fiatalok tudják, melyek azok az értékes dolgok, amelyek mellé érdemes oda tenni a szívüket. Elárulta, hogy bár 65 esztendős, de 44 éve tanul énekelni. Megosztotta a hallgatósággal gyermekkori zenei élményeit, és elárulta, hogy annak idején ha négyest kapott az iskolában, otthon már szorult a hurok. Mert amit csinál az ember, azt csinálja vagy nagyon, vagy sehogy. Nincs középút. Beszélt szülei háborús kálváriáiról, arról, hogy miként élték túl a háborút ás mi mindent adtak számára útravalóul.

- Még ma is másfél, kétórás előadásokat és ugyanilyen hosszú koncerteket adok, amelyek előtt még mindig azon izgulok, hogy a kollégák milyen véleménnyel lesznek rólam. Mindent meg kell tennem, hogy a legszebben adjam át a lelkületét annak, amit a szerző megírt. Mert ez nem a csillogásról szól, hanem egy szolgálat a nagyszerű zeneszerző műveit átadni az embereknek. Amikor pedig azok úgy szólalnak meg, ahogy kell, az maga a mennyország, az ember más dimenzióba kerül tőle. Azonban csak akkor lehet valamit előadni, ha abból meg akarunk mutatni valamit, ha mondanivalónk van - állította Pitti Katalin. De olyan meglepő adatokat is megosztott a közönséggel, mint például hogy 200 ezer népdalunk szerepel a nyilvántartásban, miközben alig ismerünk néhányat. A gyerekeket is bevonva az előadásba velük együtt kereste a választ olyan érdekes kérdésekre, hogy az érzelmeket énekelve mennyiféle képpen lehet azokat kifejezni, és hogy az ősember vajon mikor énekelhetett először. Állította, hogy az énekléstől az életenergiák sokasodnak és azt tanácsolta a diákoknak, hogy szüleiktől, nagyszüleiktől mindent tanuljanak meg, amit csak lehet. Hiszen sose tudhatják, mit hol fognak hasznosítani. Figyeljenek a lelkük parancséra, senki és semmi ne téríthesse le őket az útjukról. Az keserves lesz, de annál boldogabb, ha azt teszik, amit a lelkük diktál.