Cinkék jártak a szíve ablakára

Ajkán kezdte írni szépirodalmi alkotásait. Írói sikereinek köszönhette , hogy a településről távozni kényszerült, miután munkaadója feltette a kérdést: írni vagy dolgozni akar az uradalom szolgálatában. Ajka a maga írójának tekinti, gondozza reá testált hagyatékait, itt van a székhelye a Fekete István Irodalmi Társaságnak, amely az elmúlt esztendőben jelentette meg az író Névtelen katona című filmforgatókönyvét.

- Itt házasodtunk, gyermekeink is itt születtek, s itt éltük keserves életünket, férjem itt állt végérvényesen az irodalom szolgálatába - vallott erről Fekete Istvánné Piller Edith emlékezésében.

Az író 1936-ban első díjat nyert a Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság történelmi regénypályázatán a Koppányi aga testamentuma című regényével. 1939-ben az Egyetemi Nyomda pályázatán a Zsellérek című regénye nagydíjat kapott. Ajkán íródott fecskeregénye, a Csí, vadásznovellás kötete, az Öreg utakon, s a Hajnal Bradányban című regénye. Az Aranypáva, valamint a Féltékenység című film az író ajkai időszakában született, s itt írta nagy sikerű Hajnalodik című drámáját, melynek ősbemutatója ajkai műkedvelők előadásában a Somogyi vendéglőben volt.

Fekete István tavaly kiadott Névtelen katona című filmforgatókönyvének borítója
Fotó: Sipos Ottó Tibor

Fekete István regényeiben, novelláiban életképet rajzolt koráról. A magyar Kipling - ahogy Veres Péter nevezte - művein keresztül megismerhető az ország növény- és állatvilága. Munkái egy része az állatokról szól, s az emberről mesél valós történetet. Az állatok viselkedésében mindig kereste az embert, emberi érzéseket. Szép az élet - mondaná Lutra, ha ember lenne -, de nem beszél, csak érzi, hogy szép az élet.

Ajkai ihletésű a Gyeplő nélkül című munkája. Ebben a regényben ajkai életének nehézségeit osztotta meg az olvasókkal. E könyvnek utolsó fejezetében búcsúzik Ajkától, Dénes Feritől, a kocsistól, Pásztori bácsitól, a kertésztől, Molnár Jánostól, a számadó juhásztól, a plébánostól, tanítóktól, a kocsmárosoktól, az ispántól; Isten veled! ez a zsellérektől, napszámosoktól, az ajkai emberektől, munkaadójától ily módon: ... az agronómus, amikor a park nagy vaskapuját betette, visszanézett. A fák sötéten, mereven álltak. Bent a kastélyban sírt egy öregember, s ezek a könnyek elmostak minden megbántást, kíméletlenséget, és az emlékben nem maradt más, csak ez az elhagyott öregember .

Fekete Istvánt szíve, tízévnyi boldog gyermekkor élménye Gölléhez, szülőfalujához kötötte. Budapesten is amolyan átutazó volt. 1959. október 28-án a Kaszinóban rendezett író-olvasó találkozóra még visszatért az ajkaiak körébe, ahol telt ház mellett levetítették a Bogáncs című filmet. Az ajkaiak és írásainak milliónyi olvasója, filmjeinek nézői, a felnövő nemzedékek magukénak tekintik, ápolják az író emlékét. Amikor nem olyan rég az unokáimmal Ajkán a Fekete István szigeten jártam, a fák, bokrok leveleivel alig-szellő integetett, a Szőlő-hegy magasában varjak húztak a mezőre, vadrucák tartottak tájszemlét a Városligeti tó víztükre felett. A Samu Katalin álmodta mészkőszobrok hallgattak. Amolyan havazás előtti csend volt.

Fekete István fecskeregénye, a Csí szereplői. Samu Katalin alkotása a város múzeumában. Munkái egy része az állatokról szól
Fotó: Sipos Ottó Tibor

A kalapos ember , akit apám csak Istvánnak szólított, szobor alakjában ismerősként tekintgetett felénk. Jómagam, aki gondolatainak gyöngyfüzérén nőhettem fel, sok-sok esztendő távlatában is azt éreztem, még mindig közöttünk él és mesél.

Cinkék járnak a szívem ablakára, / a madárkákat már régen etettem, / de most már néha gondolkodni kezdek, / meddig tart vajon az életem?... / Meddig tart még kinn a tél, belül a meleg? / Szívem mikor fog elsötétülni? / És vágyaim utolsó szép madara / mikor fog búsan - elröpülni? (Fekete István: Tél, 1969. december. 9.)

Szerző: Sipos Ottó Tibor