Kultúra

2017.07.24. 15:50

Bor és sajt: megyénk tarolt a világversenyeken

Taroltak a Csopakról származó borok és a sümegi sajtok a világ legrangosabb bor-, illetve sajtversenyeinek egyikén a közelmúltban. Mindkettőt, egymástól eltérő időben, Franciaországban rendezték meg, a világ legkitűnőbb borait és sajtjait adott terület legkiválóbb szakemberei, mesterei értékelték.

Kelemen Attila

A csopaki Söptei Pincészet három díjat is nyert a közelmúltban a világ legelismertebb szakmai rendezvényeinek egyikén Franciaországban, Bordeaux-ban, a Challenge International du Vin nevű versenyen, ahol 4000 bor versenyzett a világ minden borvidékéről.

A nedűket 740 szakértő kóstolta két napon keresztül. A Söptei Pincészetből a Hangulat nevű, 2015-ös évjáratú száraz sárgamuskotály aranyérmes lett, a pinot blanc-ból, szürkebarátból és chardonnayból házasított Harmónia fehérbort és a 2013-as pécselyi kései szüretelésű sárgamuskotályt ezüstéremmel díjazták.

- Istenbe vetett hit, alázat a szőlővel, a munkával szemben, együttműködés a kollégákkal, a családi tradíció megőrzése - sorolta a siker feltételeit Söptei Zsolt a kérdésre, hogy minek tulajdonítja azt, hogy borai a világ élvonalába tartoznak. - A Balatonfüred-csopaki borvidék tökéletes termőhely a száraz fehérborok készítéséhez - mondta Söptei Zsolt, akinek Pécselyen és Csopakon vannak ültetvényei. A Söptei borászat története az 1850-es években indult, amikor az üknagyapa, Söptei János elköltözött a Vas megyei Söptéről Nemespécselyre, mai nevén Pécselyre. Ő volt az első a családból, aki akkor szőlővel és borászattal foglalkozott a Balatonnál. Pincészetük 1972-től Csopakon található.

A világ legjobb sajtjai közé választották azokat, melyek Tóth Tamás Sümeg-Jánosmajorban levő feldolgozóüzemében készültek: aranyérmet kapott a Ranolder nevű, hét hónapig érlelt keménysajt, míg a félkemény Panarella bronzérmes lett. A rangos elismerést a franciaországi Toulouse-ban a világ egyik legrangosabb sajtversenyén ítélték oda a sümegi gazdálkodónak kitűnő termékeiért. A világversenyen összesen 650 sajttal együtt versenyeztek a sümegiek, ott voltak a világ legkitűnőbb svájci, osztrák, belga, dán, francia és olasz termékei, amiket sorszám alapján értékelt a 80 tagú bírálóbizottság, a szakma legkiválóbbjai. Pontozás alapján értékelték többek között a sajt külsejét, a tésztáját, a vágás felületét, az illatot, ízt, mindezek összhangját.

Tóth Tamás Sümegen 38 embernek ad munkát, gazdaságában összesen 1100 szarvasmarhát tart. Ebből ötszáz tejelő tehenet naponta kétszer fejnek, amelyből évente 4,5 millió liter tejet nyernek, majd értékesítenek a hazai piacon. A teljes mennyiségből saját tejfeldolgozó üzemükben évente 500 ezer liter tejet dolgoznak fel, amiből lágy sajtot, úgynevezett gomolyát, Panarella nevű félkemény sajtot, és a Ranoldert, a kemény sajtot készítik. Ezenkívül joghurtot és pasztőrözött, palackos tejet is előállítanak az üzemben. A sümegi mezőgazdasági vállalkozó a győztes Ranolder sajtról elmondta, saját elképzelése, ízlése alapján helyben, kollégáival, sajtmesterükkel együtt - ahogy fogalmazott - alkották meg . A sajt különböző érési időszakok után kerül a piacra, kettőtől, egészen nyolc hónapos korig érlelik külön érlelőhelyiségben, állandó kilenc Celsius-fokos hőmérséklet és 96 százalékos páratartalom mellett.

A gazdálkodó elmondta, két és fél éve gyártanak sajtokat, szerinte a mostani nagy elismerést egyediségüknek köszönhetik.

A kitűnő sajt titka, hogy a legkiválóbb tejből, pontos előállítási technológia mellett készül, miközben nem használnak semmilyen tartósítót, ízfokozót, állataikat csak vegyszermentes, saját területről származó takarmánnyal etetik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!