Bödőcs Tibor: Nem akarok megmondóember lenni

– Nem akarok megmondóember lenni. Kinyilatkoztatni, hogyan éljenek mások. Inkább azokkal van probléma, akik ezt teszik, és jól hangzó kommunikációs manőverek mögé bújnak a nem működő dolgaink közben. Olyan ez, mint egy paraván. Fel kell rúgni, és kimondani mindazt, amit mögötte látunk. A humor a kétely eszköze, minden irányba lőni kell – egyebek mellett erről beszélt Bödőcs Tibor humorista ajkai fellépése után.

Bödőcs Tibor nagy vastapsot kapott Ajkán. Az első félórás blokkjában a minket körülvevő jelenségeket,  a kisember és a politika viszonyának visszásságait taglalta. Humornyilaival nem kímélte a kormányt, az ellenzéket, a pártokat, az egyházat, a bürokráciát, a hazai demokráciát sem. Lőtt minden irányba, szokatlanul éles és kemény kritikával. Ő a mai stand-upos generáció egyetlen tagja, aki a legtöbbet foglalkozik műsoraiban a közélettel. Emiatt is ragasztották rá „a kis Hofi" jelzőt. Abban is hasonlít a nagy magyar humoristához, hogy nagyon ódzkodik az interjúktól.

– Mi baja az interjúkkal?

– Az, hogy amit gondolok, elmondom a műsoromban, és nem szeretem elmagyarázni prózában.

– Unja a beszélgetéseket?

– Egy kicsit igen. Mert, ha például megkérdeznek a menekültkérdésről, amely összetett és ellentmondásos, azt egy újságcikkben három vagy öt mondatban nem tudom összefoglalni. Nem így szeretnék erről beszélni, hanem azzal a kódrendszerrel, amivel most is utaltam rá, humorral.

– Politikusok nézik a műsorát? 

– Jönnek ők is. A múltkor egy alföldi városban léptem fel, és halkan szóltak, hogy jön a polgármester, aki fideszes. Mondtam, és melyik városban nem az?

– Itt, Ajkán például... 

– Látja, nem tudtam.

– Miért alakult úgy, hogy a stand-uposok közül Ön foglalkozik a legtöbbet a közélettel, politikával?

– Nem úgy találom ki a műsoraimat, hogy valakinél négy százalék a politika, akkor nálam legyen tizennégy.  Egyszerűen engem ezek a dolgok érdekelnek a világból, az életből. Foglalkoztat az irodalom, a történelem, a kultúra, a közélet, „a lét elviselhetetlen könnyűsége”, és persze, hogy Búcsúszentlászlón milyen a szüret, hiszen annak is költészete van. Aránytartás kérdése mindez. Nem szeretnék egy irányba elmenni, mert az nem lenne jó.

– Teher vagy felelősség, hogy sokan Öntől várják el azt, hogy a humor eszközével kimondjon olyan dolgokat, amelyeket mások nem mernek? 

– Nem tudom, hogy ilyet vár-e tőlem bárki is. Az látom, érzem, hogy hányan kíváncsiak rám, mennyi dupla előadást kell tartanom, de nem akarok én megmondóember lenni. Kinyilatkoztatni, hogyan éljenek mások. Inkább azokkal van probléma, akik ezt teszik, és jól hangzó kommunikációs manőverek mögé bújnak a nem működő dolgaink közben. Olyan ez, mint egy paraván. Fel kell rúgni, és kimondani mindazt, amit mögötte látunk. A humor a kétely eszköze, minden irányba kell lőni. Nem hiszek a feltétel nélküli tiszteletben sem. Ez mondjuk gyerekkorból ragadt rám, mindig beszólogatós voltam.

– Sándor György, Fábry Sándor, Farkasházy Tivadar is beszól, de ők vállalják a politikai szimpátiájukat. Ön viszont figyel arra, hogy mindenki megkapja az aktuális kritikát. Egyformán oszt...

– Mindhármukkal jóban vagyok. Nekem az a gondom, hogy van egy centrum, a hatalom, és mellettük ott a rosszul működő, szervezetlen ellenzék. Megélhetési lavírozást látok mindenütt, hogy ne kelljen pénzügyi tanácsadóként, family frostos sofőrként vagy lufihajtogatóként dolgozni. Hiányzik a profizmus, ami ennek az alternatívája, kihívója lehet.

– S ott egy Jobbik, akiket szintén pellengérre állít. Ma például elhangzott egy olyan jelző, hogy kocanácik. Ők nem szóltak még vissza Önnek? 

– A miniszterelnök nevét sem mondtam ma ki, mégis mindenki tudta, kiről van szó a hangsúlyokból, a játékból. A válasz pedig, hogy nem. Persze, ezt anyukám tudná megmondani, mert ő olvas kommenteket rólam.

– Egyszer azt mondta, Önnek nehezebb dolga van, mint Hofinak volt. A megosztottság miatt?

– Persze, a megosztottság, de inkább arról beszélhettem – már nem emlékszem pontosan –, hogy az emberek nem követik annyira a politikát. Lehet, hogy azt sem tudják, kiről beszélek. Nincs egy céltábla, sok mozgó célpont van.

– Mit gondol, ez a műsora lemehetett volna a közszolgálati csatornán, rádióban?

– Szerintem a közéleti blokk, ahogy itt elhangzott, nem valószínű. Tárt karokkal várnak a rádiók, tévék, de nem is biztos, hogy ennek a műsornak ott a helye.  Ez egy vad, punkos, határfeszegető dolog. Amikor kitaláltam, gyűjtöttem, akkor is Sex Pistols-t hallgattam.

– Tabu nincs is sehol az Ön számára? 

– Szerintem a humorban nincs tabu és határ. Ha bárhol kialakul, azt át kell hágni. Minden kritizálható, ha valaki ezt nem bírja, akkor esetleg gyenge, vagy önmagával van gondja.

– Igaz ez az egyházra is, amikor viccel velük? 

– Nagyon szerény, visszafogott vagyok az egyházakkal. Sokkal vadabb dolgok is elhangozhatnának, illetve, szerintem fognak is egy idő után. Talán van még előttem pár év.

– Ön bírja a kritikát?

– Mást sem csinálok, mint kritizálok, akkor én nem sértődhetem meg.

– Sértett már meg valakit? 

– Biztos.

– Ma mintha kimaradt volna a műsorából szellemi vezére, Hrabal... 

– Bent volt, a Gyöngéd barbárokra való utalással. Akadt Dosztojevszkij is, de ezt sem akarom túlzásba vinni. Nem szeretnék irodalmi szimpóziumot tartani. Hrabal hatása nálam abban érzékelhető, ahogy a fröccshiénák felé fordultam. Ebben a kasztban sok értékes sorstársunk található, tele érzelmekkel. Több a tisztességes ember van közöttük, mint a felső, korrupt, képmutató politikai elitben, akikről a műsorban is beszéltem. Szívesebben iszok meg velük egy sört vagy fröccsöt, mint egy Evian vizet Habony Árpáddal. Mondhattam volna más nevet is, nem tudom, hogy a veszprémi Napló hová tartozik.

– Ha már szóba hozta a fröccshiénákat: a búcsúszentlászlói világ mennyire valós vagy teremtett az ön műsoraiban?

– Azt tartják, nem a görögök vívták a legdicsőbb háborúkat, de a legjobb történetíróik nekik voltak. Biztos szerepem van abban, hogy Jenő, Ferus, Kasza Pista és a többiek ismertté váltak, én őket tudom a legjobban ábrázolni. Közöttük éltem. Kosztolányi is azt mondta: az író az első tíz évéből él.

– Lassan majd megválasztják szentlászlói díszpolgárnak is. 

- Még csak azt kellene! Bemennék a kocsmába, és ott azonnal megkérdeznék: "Tibike, te díszpolgár? Ne szórakozzál már!"

– Ön felvállalja azt az énjét, amit színpadi emberek gyakran rejtenek. A kocsmázásokat, pálinkázásokat, másnaposságokat...

– A humor őszinte műfaj. Az lesz ennek a vitorlásnak – hogy irodalom is legyen – a tőkesúlya, amit megél az ember.  Az ivás is olyan téma, ami tőlem független. Nem miattam isznak az emberek, de beszélek róla, mert isznak. Ezt a helyenként tragikus hobbit is a „humor égszínkék celofánjába” csomagolom persze, ahogy Bohumil Hrabal írta. Ha már hiányolta.

– Min tudott legutóbb nevetni?

– A két gyerekemmel jókat nevetünk.

– Milyen apa?

– Átmegyünk bulvárba?

– Ha ez az? 

– Határeset. Gyakorlatban nem vagyok jó, hogy milyen legyen a cipő, hová írassuk óvodába. A szórakoztatásban jeleskedem. Sok időt töltünk együtt, nagyobbik gyerekem négy éves, olyan, mint egy Mándy-novella hős. Érdekli a cirkusz, a film, minden hülyeség. Ha elrugaszkodunk a családi szentély titkaitól, akkor nagyon szeretem a Pintér Béla Társulat előadásait, a Monty Pythont, és még hosszan sorolhatnám. No meg Krúdyt. Most írok egy Krúdy paródiát egyébként.

– És mi tudja felbosszantani?

– Egy műsor utáni felpörgött állapotot így kihasználni. Az emberi történelem sötét és napfényes oldalai mindenütt jelen vannak. Például a szerepzavarokkal, dilettantizmussal, hogy nem arról van szó, ami probléma, hanem a rövidtávú haszonlesésről. Mennek a szövegek, közben olyan a közoktatás, az egészségügy De ez már csak okoskodás, a műsoromban ez pontosabban benne van.

– Jó volt ma a színpadon? 

– Szerintem az első részben nem annyira, mint máskor, ment ez már jobban is.

–  A nap poénja? 

– Azt nem tudom, gondolom, mindenkinek más, de műsor közben elmondtam egy részt a magyar űrprogramról. Van egy Örkény István-írás is e témában. Ez a színpadon ugrott be számomra. Tudat alatt jutott eszembe ez a műve, amelynek az a címe, hogy Visszatért a földre az első magyar holdrakéta, vagy valami ilyesmi, most nem guglizunk. Ennek az a lényege, hogy magyarok élnek a Holdon, és nem foglalkoznak semmivel, mert az, hogy magyarok, teljesen igénybe veszi az idejüket.

– Következő fellépésén is hallható lesz erre az utalás?

– Holdbiztos.