Kultúra

2015.08.22. 07:54

Barokk orgonamuzsika a Szentgáli zenei estén

Szentgál – Kovács Botond Árpád, a református gyülekezet lelkipásztora barokk orgonamuzsikát játszott a Szentgáli zenei esték sorozatának nyitó programján.

Balla Emőke

Vétek lenne nem kihasználni ezt a csodás hangszert, véli Kovács Botond Árpád, aki július 1-től lelkipásztora a református gyülekezetnek. Mint mondta, tizenkét évig a budapesti Kálvin téri egyházközség orgonista, kántora volt, ott is játszott áhítatokon, koncerteken. Az 1895-ben Országh Sándor és fia által épített orgonának nagyon szép hangzásvilága van, meg kell mutatni másoknak is. Ez adta az ötletet, hogy megszervezzék a Szentgáli zenei esték sorozatot, melynek első programját a napokban tartották, a tervek szerint idén több koncert is lesz. Kovács Botond Árpád a Művészetek völgyében, Vigántpetenden már bemutatkozott, ezúttal a helyi gyülekezetben is megmutatta tudását. A koncertre nemcsak a gyülekezet tagjai voltak kíváncsiak; a településről is sokan érkeztek, felekezeti hovatartozástól függetlenül.

A szentgáliak szeretik a zenét, ezt tükrözi, hogy több énekcsoport is működik. Zene nélkül az életünk nem lenne teljes, a zene mindennapjaink részévé válik. Az orgona évszázadok óta hozzátartozik a gyülekezeti liturgiához, a hangszer kiemelkedik a többi közül. Általa lehet Istent dicsérni, a tőle kapott szeretetet, békét, életörömöt sugározni.

Az első Szentgáli zenei estén barokk orgonamuzsika szólalt meg. Kovács Botond Árpád J. S. Bach, Lübeck, Walther és Pachelbel műveit adta elő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!