Kultúra

2017.04.25. 16:20

A fővárosban mutatkozott be a balatonalmádi kórus

BUDAPEST - Újra országos kórustalálkozón vett részt Balatonalmádi Város Vegyeskara az Erkel Színházban.

Marton Attila

A Dalárnapot másodszor szervezte meg a Magyar Állami Operaház, amelynek felhívására idén 33 kórus jelentkezett az ország minden részéről. Az amatőr együttesek reggeltől estig váltották egymást a teátrum színpadán, ahol minden résztvevő kórus tízperces műsort adott. A tavalyi év után újra részt vett a rangos eseményen Balatonalmádi Város Vegyeskara.

Balatonalmádi Város Vegyeskara a fellépés előtt az Erkel Színház aulájában, az első sorban középen Kovácsné Nagy Márta karnagy Fotó: ifj. Bukvai Károly

Kovácsné Nagy Márta karnagy elmondta, tavalyi tapasztalataikból tudták, a budapesti fellépést alapos elkészülésnek kell megelőznie, ezt követeli meg az Erkel színpadának akusztikája. Hozzátette, az énekkarral már a Budapest felé vezető úton elkezdték a beéneklést, majd a helyszínen is lehetőségük volt rövid próbákra. Az együttes műsorán ezúttal Praetorius Szép vagy, muzsika, Daróci Bárdos Tamás Muzsikus-dal, valamint Bárdos Lajos Dana-Dana című zeneművek szerepeltek. A Dalárnap a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is operaelőadással zárult. Verdi Nabucco című művének egyik legismertebb betétdala, a Rabszolgák kórusának előadásához a közönség soraiból a résztvevő kórusok tagjai is csatlakoztak az operaház együtteséhez. A nem mindennapi kórus - amelyet Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár vezényelt - egyedi és különleges hangzást varázsolt az Erkel Színház falai közé. - A nézőtér nem kóristákból álló közönsége tudta, mi következik, az élmény, a közösen felcsendülő ének így is felejthetetlen élmény volt mindenkinek, aki részese lehetett - fogalmazott Kovácsné Nagy Márta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!