Kultúra

2016.09.17. 15:29

Átkomponálható képek a galériában

Veszprém – Mozgatható elemekből álló, így bármikor újraalkotható geometrikus művekből nyílt kiállítás a Csikász Galériában szombaton.

Marton Attila

A Mozgó geometria című kiállítás Viktor Hulík a geometrikus absztrakt művészet nemzetközi hírű mesterének utóbbi években készült alkotásait mutatja be. Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója köszöntőjében elmondta, a pozsonyi képzőművész a nyolcvanas évek végétől intenzív kapcsolatot ápol a magyarországi művészekkel, hazánkban Budapest, Pécs és Győr után szerepel Veszprémben egyéni kiállításon.

 

N. Mészáros Júlia művészettörténész megnyitójában kiemelte, Hulík megteremtette a variálható geometria műfaját. Művészi koncepciója, hogy ne statikus képeket hozzon létre, hanem az élethez hasonlóan egy folyamatosan változó alkotást. Hozzátette, a képzőművész a kétezres évektől foglalkozik a véletlen szerepével, így a kép megváltoztatásának lehetőségével. A fekete, fehér és szürke színeit variáló, erősen kontrasztos, és sok esetben minimalista alkotások több rétegből állnak: az elemek egy része mozgatható, vagyis a művész – ahogy ezt megtette a megnyitó után –, újraalkothatja a műveket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!