Kultúra

2010.10.22. 10:46

Átadták a közgyűjteményi és közművelődési díjakat

Budapest - A Néprajzi Múzeumban adta át pénteken a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók miniszteri díjait Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár az október 23-i nemzeti ünnep alkalmával szervezett kitüntetési ünnepségen.

MTI

"Október 23. nemcsak a sortűzről, a súlyos véráldozatokról, az eltiport álomról szól, hanem az álom harminchárom évvel későbbi beteljesüléséről is" - fogalmazott Szőcs Géza a díjátadón.
   
Mint rámutatott, egy sikeres nemzet életében éppúgy ideje van a harcnak, mint a békés alkotómunkának, az országépítésnek. Az államtitkár hangsúlyozta: Magyarország és a kárpát-medencei magyarság fennmaradásában a kultúrának kiemelt szerepe van, ezért az ezen a területen dolgozóknak is tisztában kell lenniük a rájuk háruló felelősséggel.
   
"Amit önök, előadóművészek, alkotóművészek, kulturális szakemberek tesznek, az nem lehet csupán egy cselekedet a sok közül, hanem mintának, követendő példának kell lennie az élet más területein dolgozó nemzettársaink számára" - fordult a díjazottakhoz az államtitkár, hozzátéve: mindannyian önzetlen, a köz javáért és örömére alkotni, dolgozni kész emberek.
   
Szőcs Géza és Kálnoki-Gyöngyössy Márton helyettes államtitkár Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter megbízásából Életfa-díjat adott át Budai Ilona népdalénekesnek, Kobzos Kiss Tamás művésztanárnak, valamint Lengyelfi Miklósnak, a Magyar Televízió nyugalmazott szerkesztőjének.
   
Népművészet Ifjú Mestere díjban részesült Navratil Andrea népdalénekes, Farkas Tamás néptáncos, Bolya Dániel furulyás, Appelshoffer János néptáncos, Endrődi Judit citerás, Szabó Sándor néptáncos, Hajdú Zsuzsanna néptáncos, Benő Tamás bőrműves, Haszmann Gabriella népi bútorműves, Dede Orsolya gyapjúszövő, Szántó Szabolcs késes, Balogh Ildikó tojásfestő, Kádár Barbara fazekas, Bereczné Lázár Nóra tojásfestő, valamint Farkas Túri Enikő nemezkészítő.
   
Móra Ferenc-díjjal tüntették ki Tari János, V. Fodor Zsuzsa, Kárpáti László, Kovács Ida és Csobádi József muzeológusokat. Pauler Gyula-díjjal jutalmazták Petrik Jánosné Vámos Ida, Fazekas István, Rácz György és Erdész Ádám levéltárosokat. A miniszter Szinnyei József-díjat adományozott Bondor Erika, Fehérváry Klára, Hangodi Ágnes, Lászlóné Nagy Ilona, Mender Tiborné és Pálvölgyi Mihály könyvtárosoknak. Széchényi Ferenc-díjat vehetett át a közgyűjteményi területen dolgozó Viga Gyula, Darkó Jenő, Tárnoki Judit, Szegediné Kozák Mária, Sebestyén György és Pál Antal Sándor.
   
A közművelődési területen dolgozók közül Bessenyei György-díjat kapott Bárdos Ferenc, Csatlósné Komáromi Katalin, Neufeld Györgyné, Orcsik Ferenc, Ódor Katalin és Tóthné Klagyivik Ágnes. Wlassics Gyula-díjjal tüntették ki Bali Jánost, Béresné Kollár Évát, Dunainé Pszota Máriát, Gergye Rezsőt, Harasztosi Sándort, Hegedűs Ágnest, Iványi Károlynét, Kádár Imrénét, Koncz Margitot, Kövesi Péternét, Nagyné Váradi Annát, Palásti Bélát, Pappné Szalka Magdolnát, Sipos Imrét, Surinásné Tóth Olgát, Szabó Imrét, Szentpéteriné Zeller Editet és Takács Gábort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!