Kultúra

2017.07.21. 17:20

Ária teherautóról - Strandokon népszerűsítették az operát a művészek

BALATONALMÁDI - A Faremido Operatársulat művészei tartottak tegnap villámcsődületet Almádi három strandján. Egy teherautó platójáról áriáztak.

Marton Attila

A Klassz a pARTon rendezvénysorozat keretében előbb a Wesselényi, majd a Budatavai, végül a Káptalanfüredi strandra gurult be egy teherautó, amelynek platóján a társulat több tagja foglalt helyet.

A négy művész egy-egy áriát adott elő, miközben Hábetler András operaénekes beszélt az elhangzó zeneműről, és azokról az operákról, amelyekből felcsendültek a szerzemények.

A rögtönzött koncert mindhárom strandon nagy sikert aratott
Fotó: Stiger Ádám

A rögtönzött koncert mindhárom strandon nagy sikert aratott, a fürdőzők hamar odagyűltek a nem mindennapi mozgó színpadhoz, és hallgatták a muzsikát, vagyis a flashmob elérte célját, az opera műfajának népszerűsítését.

A rendezvénysorozatnak az operatársulat villámcsődülete a tizedik felvonása volt Balatonalmádiban az elmúlt egy hétben. A sorozat szombaton 20 órától Érdi Tamás és az Eckhardt Quartet koncertjével zárul a vörösberényi Szent Ignác római katolikus templomban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!