Kultúra

2016.02.28. 14:35

Apaszerepben is sikeres Molnár Ervin színész

Veszprém – Molnár Ervint a Pannon Várszínház tavaszi fesztiváljának előadásaiban, azon belül egy darabtemetésben is láthatja a közönség. A fiatal művész, akit tavalyelőtt a nézők a legkedveltebb színésznek választottak, január óta a magánéletben az édesapai szerepet is gyakorolja.

Kutasi Zsófia

Három darabban is fellép március 4-e és 20-a között Molnár Ervin. A Hegedűs a háztetőn című darabban Mótelként, az Egy darabot a szívemből címűben Frédiként és a Meseautóban Halmos Aladárként láthatják a nézők. A fiatal színész elmondta, mind a három figura közel áll hozzá.

– A Hegedűs a háztetőn nemzetközileg ismert klezmermusical a szívem csücske azért is, mivel nagy kihívás volt ekkora volumenű, nagy léptékű darabban egy komoly szerepet játszani. Megelőzte egy belsős meghallgatás is, melyet Jávori Ferenc, Fegya, a Budapest Klezmer Band vezetője tartott – mondta Molnár Ervin.

A színész szerint jó viszony alakult ki a zenekarral, jó hangulatban telt a próbaidőszak, a színház történetében pedig a darab több szempontból is mérföldkövet jelent, melyet folyamatosan nagy sikerrel játszanak.

– Nagyon szeretem játszani Mótelt, a kisembert. Ha nem a színpadon vagyok, én is szeretek hétköznapi életet élni, a családommal lenni. A színpadon nagyon jó felvenni ezt a figurát, aki hagyományokat követő, tiszta karakter. Ha kellő önkritikával játssza az ember, akkor egy nagyon szerethető, vicces figura – fogalmazott a színész.

Az Egy darabot a szívemből ősbemutató volt, melyhez a szövegkönyvet Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója írta, aki Molnár Ervin szerint remek érzékkel szabta a társulat színészeire a szerepeket. Frédi rockzenét ír és arra vágyik, hogy turnézzon. Kevesen tudják, hogy Molnár Ervin a 2000-es-évek elejétől 2009-ig Roxity nevű zenekarával, zenésztársaival járta a Dunántúlt, feldolgozásokat és saját számokat is előadtak. Mint mondta, ezért is érzi úgy, hogy kicsit belőle is van ez a figura.

– A Meseautó egy legendás produkció, megint csak nagy kihívás volt úgy eljátszani Halmos urat, hogy a figura – hűen a nagy elődhöz – ne paródia legyen. A próbaidőszak során, amikor a legendás mondatok elhangzottak, hiányzott az bizonyos hanglejtés hozzá, ezért elkezdtem ezt a „pesties" dolgot hozni, amit a közönség jól vett, jó visszajelzéseket kaptam. Ezt követően tavalyelőtt a nézők megválasztottak a legkedveltebb színésznek, ami nagyon jó érzés és megtiszteltetés volt – mondta Molnár Ervin.

A Meseautó című előadás egyben darabtemetés is lesz, amely meglepetéseket tartogat a színészeknek, nézőknek egyaránt.

Molnár Ervin kíváncsian várja a darabtemetést, egyben sajnálja, hogy lekerül a műsorról a produkció, amely a szívéhez nőtt. A Hegedűs a háztetőn magyarországi játszási joga június 30-án lejár, ezért az előadás ezt követően nem látható.

– A Hegedűs a háztetőn az egyik legprofibb produkciója volt a teátrumnak, díszletben, fellépőkben egyaránt hatalmas tömegeket mozgattunk benne, olyan táncprodukciókkal, amilyeneket a darab megkíván, ha már nem játszhatjuk, az mindenképpen egy hiányérzet marad – mondta a színész.

A szakmai sikerek mellett Molnár Ervin mindennapjait a magánéletben immár apai örömök teszik teljessé. Jenei Viktóriával, aki szintén a Pannon Várszínháznál dolgozott, 2007 óta alkotnak egy párt, két éve pedig házasok. Kisfiuk, Ákos január 30-án született, az Egy darabot a szívemből című előadás előtt egy órával. Molnár Ervin viccesen megjegyezte, a csöppség az első figyelmeztetésre született.

Este hat órakor a kórházból hívta fel Vándorfi Lászlót, hogy nagyon fog sietni az előadásra, de már a véghajrában vannak. Ákos hat óra után pár perccel felsírt, így még kézbe vehette, megmutathatta a családnak. Háromnegyed hétkor tudott eljönni a kórházból a hét órai előadásra, a színházban már minden előkészítve várta. Mint mondta, nagyon fel volt pörögve, felszabadultan, nagy energiával ment a tánc, az ének; nagyon örült, hogy ott tudott lenni a gyermek születésénél és minden rendben volt.

Az apaszerepet nagyon élvezi, úgy véli, szülőként nagyon szerencsések: Ákos nyugodt baba, éjszakánként csak néha kel fel. A gyermeket az első pillanattól kezdve imádja, az érzést nem lehet szavakba önteni, az apai lét néha fárasztó, de egyben hatalmas öröm.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!