Kultúra

2017.05.05. 14:35

Amatőr katonaművészek kiállítása Veszprémben

Ötödik alkalommal köszöntötték a katonák alkotásaikkal a város civil polgárait a Gizella Napok rendezvénysorozatának keretében. Az amatőr katonaművészek kiállítására a veszprémiek mellett az MH Bakony Harckiképző Központ állományából is érkeztek kiállítók Várpalotáról.

Molnár Sándor

Az alkotásnak, a képzőművészetnek a világ megismerésében is nagyon fontos szerepe van, hiszen láthatóvá tesszük a láthatatlant mások számára is – mondta megnyitójában Hegyeshalmi László a Művészetek Háza igazgatója.

Szücs József az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ parancsnoka úgy vélekedett, hogy a kiállítással kicsit kilépnek abból a sztereotípiából, amit általában a katona jelent. Ez egy picit más, megmutatja az emberi oldalát. – Azt gondolom, hogy a katonaművészeknek nagyon nagy lehetőség kilépni az egyenruhából a civil szemek elé és megmutatni azt a tudást, amire képesek, amiben megnyilvánulnak – mondta az ezredes. Hozzátette még, hogy nagy megtiszteltetés, hogy a színház befogadta a kiállítást, mert így olyan helyre került, ahol nagyon sokan láthatják az alkotásokat.

A Sziklában dolgozó Karácsony Jánosné, festményeivel érkezett a kiállításra. Olyan témákat fest meg, amelyek megragadják a szemét.

– Hét éve kitalálta a kisebbik lányom, hogy csináljunk egyszer egy olyan családi karácsonyt, amikor senki nem vehet semmit, hanem mindenki maga csinálja meg az ajándékot.  Az első gondolatom az volt, hogy festeni fogok. A rákövetkező évben elmentem a honvédségi alkotótáborba Mátraházára és ott rengeteget tanultam. Óriási élmény volt, és azóta megmaradt ez a szenvedély – mesélte a főtörzsőrmester.

Karácsony Jánosné

Demeter Ferencné az MH 54. Veszprém Radarezrednél dolgozik közalkalmazottként. Különlegességet, quilling, azaz papírcsík technikával készült, magyar hímzésmintákat utánzó alkotásokat hozott a rendezvényre. A technikára az interneten talált rá és már közel három éve foglalkozik vele. Maximum 3-5 milliméteres papírcsíkokat tekerget össze, amelyekből bármilyen kép létrehozható.

Demeter Ferencné

Venczel Virág Várpalotáról érkezett. Olajfestményekkel és szénrajzzal mutatkozik be a tárlaton. Az embereket és az érzéseket ábrázolja szívesen, a portrézás áll közel a szívéhez a logisztikai munkakörben dolgozó amatőr művésznek.

Venczel Virág

A festményeket, fotókat, fafaragásokat, Tilda babákat, papírfonással, quilling technikával készült dísztárgyakat és gyöngyből készült ékszereket is bemutató kiállítás május 21-ig tekinthető meg a Petőfi Színház aulájában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!