Kultúra

2017.05.03. 17:05

A zsűri díját is megkapták a veszprémi táncosok

Veszprém - A Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió nagyszerű eredményt ért el a szerbiai nemzetközi versenyen.

Balla Emőke

A Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió (CMMS) részt vett a jubileumi, huszonötödik Euro Show Dance Fest rendezvényén Szerbiában, Magyarkanizsán. A házigazda M Plus Egyesület és a CMMS kapcsolata idén húszéves; a vajdasági településsel, csapatával, az ott élő gyerekekkel, felnőttekkel két évtizede szoros a barátság.

Benedek Bianka, a zsűri különdíjasa
Fotó: CMMS

A nemzetközi versenyen 8 nemzet, 60 táncklub, 1250 táncos, 370 versenytánc volt látható, köztük a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió mini- és gyermekcsapatainak 13 koreográfiája is, tájékoztatott Kiszelyné Czibik Tünde művészeti vezető. Az együttes négy első, három második, öt harmadik és egy negyedik helyezést ért el, valamint elhozta a zsűri különdíját is.

A nagy létszámú, igen erős, képzett mezőny és a kategóriánkénti 10-13 versenyző sok izgalomra adott okot. A stúdió büszke az élmezőnybeli eredményekre, a tehetséges tanítványokra, a szülők és segítők támogatására.

A versenyévadban a CMMS részt vesz Bécsben egy újabb nemzetközi megmérettetésen, majd a Várpalotai táncmajálison, az év végi bemutató után pedig a németországi Eb-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!