Kultúra

2016.11.25. 06:31

A szeretet lángja világítja meg az ünneplő Magyarpolányt

Két nyelven, magyarul és németül köszönti a sváb hagyományaira büszke Magyarpolány a betérőt. A fából művészien kifaragott üdvözlőtábla a két testvértelepülés, az ausztriai Edelsbach és a németországi Zwönitz címerét is tartalmazza.

Tisler Anna

A táblaavatáson részt vett az osztrák testvérváros polgármestere is, aki egy családi rendezvényt szakított meg azért, hogy  a testvértelepülés programján részt vegyen. A két testvérvárossal nem csupán protokolláris a kapcsolat, hanem a látogatások alkalmával barátságok is szövődtek, tudtuk meg Grőber József polgármestertől. Az egyes látogatások alkalmából családoknál helyezik el a vendégeket, így az esték közös beszélgetéssel telnek.

Két nyelven üdvözli Magyarpolány lakossága a betérőket

 

A testvértelepülések  lakói nagyra értékelik, ahogy a magyarpolányiak őrzik a sváb hagyományaikat. Néhány éve Zwönitzből kerékpáros túrázók érkeztek, akik több, mint 700 kilométert tekertek Magyarpolányig és a szállásköltség fejében pénzt ajánlottak fel a hagyományőrző tevékenység támogatására. Ebből az összegből a község egy régi szövőszéket vásárolt, amelyet felújított és hamarosan felállít egy kis emléktáblával rajta az adományozó nevével.

A polgármesteri hivatal műemlék épülete

 

 

A német belügyminisztérium minden évben pályázatot írt ki a magyarországi német nemzetiségi egyesületek hagyományőrző tevékenységének a támogatására. A Magyarpolányi Német Nemzetiségi Egyesület 14 női fellépő ruha és nyolc férfi mellény varratására pályázott sikeresen. A ruhatárat nem csak azért kellett bővíteni, mert a sok fellépés miatt elhasználódik, hanem azért is, mert egyre nő a tagok létszáma. Az egyesületi tagság nem csupán a próbákon való részvételt és a szereplést jelenti, hanem annál jóval többet, a közösséghez való tartozást. A csoport tagjai odafigyelnek egymásra és ha kell, segítenek is egymásnak.

Grőber József polgármester

- Megválasztásom óta, az elmúlt két évben azon dolgozunk a képviselő testület tagjaival együtt, hogy az egész község egy nagy és jó közösséggé váljon, amelyben mindenki megtalálja a helyét - fogalmazta meg a polgármester. - Mi, kistelepülések hatalmas dolgokat nem tudunk véghezvinni, de minden nap tehetünk és tennünk is kell azért, hogy jól érezzük magunkat saját lakókörnyezetünkben. A közmunkásaink tűzifának szánt anyagból virágtartókat készítenek a téli időszakban, évente 20-25 darabot így néhány év múlva eljutunk oda, hogy minden utcába tudunk virágládákat virággal együtt kihelyezni. Most még a közfoglalkoztatottak gondozzák a virágokat, de szeretnénk a későbbiek során a lakosságot is bevonni a virágok gondozásába. Az idén először beneveztünk a „Tiszta és virágos Veszprém megyéért virágosítási versenybe, ahol kiváló minősítést értünk el. Ezen felbuzdulva egy virágbankot szeretnénk létrehozni amelybe szívesen fogadjuk a háztartásokban lévő virágmagok és gumók feleslegét. Azon dolgozunk, hogy mindenkinek megtaláljuk azt az elfoglaltságot, amiben ő is ki tud teljesedni, és a közösségért is tesz.

Bölcsőt kölcsönöznek az újszülötteknek

 

Az egyes rendezvények, fellépések, előadások után mindig kihangsúlyozom, hogy mindenkit egyformán megillet a köszönet, mindegy, hogy a Passió főszereplője volt, vagy a füvet gondozta a területen, esetleg a hulladékot gyűjtötte. Az egész úgy  válik kerekké, ha mindenki helytáll a saját területén. Egy színházi estét nem csupán a rossz hangosítás vagy a gyenge teljesítmény ronthat el, hanem az is, ha kényelmetlen a szék.

Varga Zoltánné a bajnoki érmével

 

A Passió nagy sikere után karácsony előtt Jézus születéstörténetet adják elő. A darabot Módri Györgyi, a veszprémi Petőfi Színház művésze rendezi. A szereplőgárda csaknem azonos a Passió résztvevőivel. Három előadást terveznek, advent harmadik vasárnapján, december 17-én Veszprémben, a Szentháromság szobornál, 22-én Magyarpolányban, január 29-én pedig Budapesten az Új Nemzeti Színházban.

Adventet közösen ünneplik a magyarpolányiak. A polgármester Gödöllőről hozza el a Betlehemi  Születés templomából származó lángot, amellyel meggyújtják a falu főterén felállított adventi koszorú gyertyáit, illetve a szeretetlángot mindenki haza viheti az otthonába. Szokássá vált, hogy az éjféli misén résztvevők számára is készülnek ajándékkal. Tavalyelőtt szaloncukrot készítettek és a szertartás után mindenki kapott belőle egyet, tavaly pedig 250 darab mézeskalács angyalkát készítettek erre a célra és alig maradt néhány darab belőle. A láng a világosság és a szeretet jelképe.

- Ahol  szeretet tartja össze az embereket, az a közösség életképes és minden akadályt legyőz - fogalmazta meg Grőber József. - A lakossággal együtt gondolkodunk. Bárki bejöhet, hogy elmondja az örömét, bánatát, kérését. Érezze mindenki, hogy ez az ő faluja, itt otthon van. A gyermek születésének az örömében is osztozunk. Felvonjuk  babazászlót, az újszülöttes ház elé kitesszük a fából készült gólyát. A szülőket 50 ezer forint értékű babakötvénnyel ajándékozzuk meg, valamint a védőnő segítségével 20 ezer forint értékben ajándékcsomagot állítunk össze a szülők kérésének megfelelően.  Helyben készített bölcsőt is biztosítunk a baba számára melyet addig használhat míg ki nem növi, egy kis táblácskára ráírjuk, hogy ki ringott benne, majd továbbadjuk a következő kisgyermekes családnak. Hamarosan két családnál is kopogtat a gólya. A bölcsők és a csomagok már készen állnak.

A vállalkozók is támogatják a községet. A társasági adóból befolyt összegből és 13 millió forintos önkormányzati támogatásból épült meg a sportöltöző. A teljes bekerülési költsége meghaladja a 40 millió forintot. Jelenleg a plébánia és környezete rendbe tételére, a Fő tér rekonstrukciójára, a Dózsa utcai járda építésére, az óvoda bővítésére valamint a faluház felújítására adtak be  pályázatot.

Az iskolába, ahol a nemzetiségi nyelvoktatás mellett kiemelkedő művészeti képzés is folyik, a környékről is járnak gyerekek. A község Ajkáról induló iskolabusszal oldja meg az utazásukat.

- Az oktatási intézmény meglétén a település jövője múlik - mondta a polgármester. - A diákok és a pedagógusok a kulturális élet részei is. A művészeti oktatás alapozza meg az alkotóvá válást. Magyarpolányban több képzőművész telepedett le. Ők hoztak magukkal egy szemléletet, amely a közösségre is kihat. Nyáron alkotótáborokat szerveznek. A helyi szobakiadók szolgáltatásait is igénybe veszik. Száz vendéget tudnak összesen elhelyezni.

Jövőre több előadásból álló nyári színházi fesztivált szerveznek, amelyre szintén sok vidéki vendéget várnak. A magyarpolányiak odafigyelnek egymásra, örülnek egymás sikereinek. November végén a husky szánhúzó versenyen Európa bajnoki címet szervezett Varga Zoltánnénak gratuláltak. A sportoló évek óta versenyez, már a 11 éves kislánya, Alma is kutyás futóverseny többszörös dobogós helyezettje. Kevés falu mondhatja el magáról, hogy Európa bajnok versenyzője van, tette hozzá Grőber József.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!