A rátóti csikótojás

- Tyű, fékomadta-teremtette! Ez már megint mi? Mert hosszú főznivaló tököt már látott, de ilyen sütnivalót még soha. Fölvette, megtapogatta, megszagolta. De a maga fejétől csak nem tudta kitalálni, hogy mi. Bevitte hát a faluházára. Ott éppen együtt volt a kupaktanács. A derék elöljárók is mind elszörnyülködtek. Azt mondja a legöregebb, a legokosabb: Sok időt megértem, de ilyen isten teremtményét nem láttam még. Mi lehet ez?

Azt mondja rá az időben utána következő: Ilyent még én se ettem életemben.

S fordul kérdő tekintettel a korban alatta állóhoz. Az azt mondja: - Én se vagyok már mai gyerek, de azt én se tudom hogy ez mi a csoda lehet.

Itt aztán a bíró is beleszólt: - Hát, ez, ahogy a formája mutatja, csakis tojás lehet.

Erre aztán a többi feje is egyszeriben megvilágosult: - Persze hogy tojás! Mert mi más is lehetne, ha nem tojás?!

A csősz most már arra is emlékezett, hogy még egészen meleg volt, mikor a földről felvette. A bíró nem hiába hitte magát okos embernek, mert most még azt is tudni akarta, hogy a tojás micsoda tojás.

- Egy gyíksárkányé!

- Lúdvércé!

De a bíró a csőszre hallgatott. Az pedig olyanképpen beszélt, hogy akkoriban, mikor a tojásra ráakadt, valami idegen négylábú nagy állat csatangolt a határban. Futott, sörénye volt, hosszú szőrű farka! - Csikó! Csikó tojta! - kiáltották. - Mert mi más tojhatott volna nekünk ekkorát?

- Eddig szerencsésen eljutottunk - szólott a bíró - , még csak azt mondjátok meg, atyafiak, most mi tévők legyünk?

- Kiköltetjük!

- Ki ám, de mivel? Nekünk nincsenek lovaink.

Mindenki törte a fejét. De hát csak a bírónak támadt jó gondolata: - Tudják mit, atyafiak? Költsük ki magunk!

Ebben aztán megint megegyeztek. Először a bíró ülte meg a tojást. Aztán sorra a többiek, amint kor szerint következtek. Talán még ma is ülne valaki a tökön, ha a szomszéd faluban rebesgetni nem kezdték volna, hogy a rátóti kupaktanácsra rázápult a csikótojás! Merthogy csak nem kel ki! Erre aztán az elöljárók zúgolódni kezdtek, hogy ők bizony nem ülik tovább senki lova tojását. A bíró szentül meg volt győződve, hogy a kiscsikó már mozog is a tojásban. Megszagoltatta az elöljárókkal. Az ő orruk szerint a tojásnak már szaga volt!

Végtére is megállapodtak abban, hogy a záptojást kiviszik a határba egy hegyre, s onnan legurítják. Előhozták a tojást. Bizony, szaglott már messziről is. Mikor az orrukat már valamennyien befogták, a bíró levette a talicskáról s gurítani kezdte a csikótojást. A tojás gurult, gurult, s a domb alján begurult egy galagonyabokorba. Ott valami kőbe ütközött s ripityára tört. A bokorból pedig ugyanakkor kiugrott egy piciny nyúl. Erre aztán egész Rátót adta a hangot: - A pici csikó! Ni, né! Fut a pici csikó!

A bíró szomorúan így sóhajtott: - Nem megmondtam, hogy a csikó már mozog? Miért is nem ültük még egy-két nap azt az istenadta tojást?