Kultúra

2015.05.19. 16:45

A Napló fotóriportereinek képei Ajkára érkeztek

Ajka – A sajtófotósok felelősségéről és munkáikban a lelkük megjelenéséről beszélt Bánhelyi József, aki az Ajkai Fotóklub tajgaként nyitotta meg a művelődési központ aulájában rendezett sajtófotó-kiállítást.

Penk Tímea

A Napló megalakulásának hetvenedik évfordulója alkalmából indított programsorozat része a fotóriporterek tárlata, amelyen Penovác Károly és Szabó Péter Dániel munkái láthatók.

A megyei napilap vándorkiállításának az ajkai helyszínén Bábics Valéria, a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ igazgatója köszöntötte a vendégeket.

Bánhelyi József elmondta, hogy a kiállítás egy különleges képi világot mutat be.

Szabó Péter Dániel, Penovác Károly, Bábics Valéria, Bánhelyi József
Fotó: Penk Tímea

- A képeket a nyomtatott vagy a digitális sajtóból már ismerhetik a látogatók mint híranyagot, itt viszont alkotásként láthatók a művek - mondta Bánhelyi József, aki a fotózás egyik legnehezebb válfajaként említette a sajtófotózást, hiszen nincs lehetőség sem a hibázásra, sem az ismétlésre.

- Ahogyan a sajtófotósok lelke megjelenik a munkáikban, úgy a felelősségük is hatalmas. Hangulatokat lehet befolyásolni és irányítani - hangsúlyozta a fotóklub tagja, majd megemlítette, hogy egy téli képpel a közlekedés nehézségeire és a havazás szépségeire is fel lehet hívni a figyelmet.

- A képnek egyértelműen mutatni kell a teljes cikk anyagát félreértések nélkül, ezt a felelősséget kevesen vállalják, de szerencsére Penovác Károly és Szabó Péter Dániel kiválóan bemutatják világunk darabjait – mondta Bánhelyi József, majd a szerkesztő felelősségéről szólt. A Napló negyven fotót mutat be a megye különböző településein. Penovác Károly három évtizede foglalkozik fotózással, legszívesebben sporteseményeken dolgozik. Szabó Péter Dániel újságíró családban nőtt fel, több éve dolgozik fotóriporterként.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!