Kultúra

2016.07.29. 18:05

A keleti Rolling Stones - Beszélgetés Kóbor Jánossal, az Omega frontemberével

Kóbor Jánost az Omega nemzetközi karrierjének lehetőségeiről és arról is kérdeztük, miért beszélték le a gitározásról.

Marton Attila

- Állítólag amikor elkezdtek zenélni, gimnáziumi osztálytársaival sorsolással választottak hangszert.

- Igen, harmadikos gimnazistaként döntöttük el, hogy zenélni kezdünk. Nem sokkal előtte kaptunk külföldről rock and roll lemezeket, ami akkoriban itthon teljesen ismeretlen műfaj volt, és elhatároztuk, hogy legalább magunknak csinálunk ilyen zenét. Mivel egyikünk sem tanult korábban zenélni, jó ötletnek tűnt, hogy sorsolással döntsünk arról, ki milyen hangszeren játszik.

- Amikor először kezébe vette a gitárt, gondolt arra, hogy eddig eljuthatnak?

- Nem, eszünkbe sem jutott hasonló. A szüleink elvárása és feltétele az volt, hogy ne menjen a továbbtanulás rovására a zenélés. A következő évben felvettek minket az egyetemre, viszont mivel sportoltunk is, ott már kiderült, hogy a három - egyetem, zenélés, sport - együtt már nem megy könnyen: 110 gáton versenyeztem, de nem volt kedvem annyit melózni, hogy a 1964-es olimpiára reaális esélyem legyen kijutni, ezért azt be is fejeztem. Az egyetem vége felé dőlt el, hogy ha komolyan akarjuk folytatni a zenekart, akkor képzett zenészek kellenek, így került az együttesbe Mihály Tamás és Presser Gábor, akik konzisok voltak. Építészmérnökként végeztem, és a szocreál házak tervezése helyett a zenekart választottam. Később még jól jön a diploma, gondoltam, amikor elraktam a fiókba, végül nem használtam sosem.

Kóbor János szerint disszidálás nélkül nem juthattak volna magasabbra a nemzetközi színtéren Fotó: Penovác Károly

- Később Presser Gábor állítólag lebeszélte a gitározásról, és felhagyott vele.

- Így történt, sőt, mindent meg is tettem, hogy kikerüljön a kezemből a gitár. Egy ideig Kovacsics András játszott szólógitáron én pedig ritmusgitáron, aztán Molnár György bekerülésével a Jimi Hendrix-féle irányt követtük, ami nem tűrt meg második gitárt, végül addig lazsáltam, amíg Presser Pici azt mondta, elég nekem a mikrofon.

- Benkő László egy interjúban arról beszélt, a politikai helyzet elvágta a zenekar előtt a nemzetközi karriert.

- Olyan magasra jutottunk, ahova a brit vagy amerikai zenekarokon kívül kevesen, így mondhatjuk, hogy volt nemzetközi karrierünk. Az Omega név jól csengett a középkategóriában. A következő lépcsőfokhoz, a Rolling Stones vagy a Beatles szintjéhez disszidálnunk kellett volna, ez a hetvenes évek második felében tudatosult bennünk. A nyugati indulás hatalmas előnyt jelentett, jó példa erre a Scorpions is: a hetvenes években mi még jóval népszerűbbek voltunk náluk Nyugat-Európában, később világsztárok lettek. Elfogadtuk a helyzetet, hogy nem tudunk továbblépni, a disszidálás eszünkbe sem jutott. Utóbbi a hatvanas-hetvenes években egyenlő volt a hazaárulással, a családoknak is tortúrát kellett volna megélniük. A keleti blokkból nem közelítette meg ezt a népszerűséget és ismertséget más zenekar, úgyis hívtak minket, hogy a kelet-európai Rolling Stones. Elfogadjuk, hogy így történt, Papp Laci sem lehetett világbajnok középsúlyban. A Scorpions egyébként a kilencvenes években feldolgozta a Gyöngyhajú lányt, erre engedélyt kértek és kaptak, és azóta is mindenhol jelzik, hogy az eredetileg egy Omega-szám. Az új anyagunkon viszont mi dolgozzuk majd fel saját hangszerelésben az egyik leghíresebb dalukat, a Still Loving You-t.

- Soha nem gondoltak arra a rendszerváltozás után, hogy megszólalásaikkal formálják a közvéleményt?

- A politika teljesen hidegen hagyott minket, nem volt ilyen ambíciónk. A huszonötéves jubileumi koncert után 1989 és 1991 között szinte teljesen megálltunk, nem tudtuk, hogy mi lesz. Aztán egyértelművé vált, hogy nem fordul vissza a folyamat, és a pénz került a középpontba. Ez azt is jelentette, hogy át kellett állnunk egy teljesen más szemléletre, mint amit addig megszoktunk.

- Régóta vitorlázik a Balatonon, örök szerelem?

- Nem sportként tekintek a vitorlázásra, a tó hangulata miatt szeretem. Tisztelem a vitorlásversenyeket, de én pont nem azt szeretném, hogy kijelöljék, hol haladhatok. Nekem a természetközeliségről szól, és hogy oda megyek, ahova akarok. Nyáron amennyire az idő és a koncertek engedik, a Balatonnál vagyok.

- Múlt héten elhunyt Somló Tamás, az együttes korábbi tagja, tiszteletére a napokban adott agárdi koncertjükön egy dalt is eljátszottak.

- Tudtuk, hogy nagy a baj, de rendkívül tragikus ez számunkra, Tamás a hatvanas évek óta volt az Omega tagja, és Adamis Annával, Laux Józseffel és Presser Gáborral ellentétben nem lépett ki a zenekarból, két-három szám erejéig a nagykoncerteken is fellépett velünk, és a most készülő új lemezen is volt vele eltervezett ötlet. Ő az első omegás, aki elment.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!