Kultúra

2016.09.11. 13:50

A gondolatrajzok időtlensége

Ajka - Csabai Tibor grafikusművész Engesztelés címmel állította ki gondolatrajzait a városi múzeumban. A kiállítást pénteken délután maga az alkotó nyitotta meg.

Tisler Anna

Csabai Tibor hangsúlyozta, hogy a múzeum folyosóján látható gondolatrajzok olykor ösztönösen hatnak. A rajz készítése közben nincs idő töprengésre. A gondolatrajz nem szép, nem bőbeszédű, nem használ elveket, nem igazodó. Őszinte, igaz és a lélek mélyéről érkező szó. A gondolatot egy érzés előzi meg, ezt ragadja meg a gondolat időtlenségében a vonal.

Az Engesztelés című kiállítás a városi múzeumban látható szeptember végéig. Őszinte és igaz szavak Fotó: Tisler Anna

Az alkotó elmondta, hogy szorgos elődök leszármazottja, akik, úgy érzi, nem tudták befejezni azt, amit elkezdtek, ő is igyekszik a XXI. század elején. Az alkotás számára azt jelenti, hogy alámerül a szétszórt, töredékes emlékek kiapadhatatlan kútjában. A képek termékeny átalakulásában a személyes, a sajátos teszi egyedülállóvá és alakítja ki a végső formát. A megnyitón Bábics Valéria, a Nagy László szabadidőközpont igazgatója mondott verset.

Csabai Tibor tárlata szeptember végéig látogatható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!