Kultúra

2016.01.15. 11:43

A film, a mozi és a közönség

A téma, érzésem szerint premier plánt, azaz a szokásosnál közelebbi képet érdemel. Egyáltalán nem nehéz róla értekezni, éppen most, amikor csak az nem hallott a Saul fia című kultikussá vált magyar játékfilm sikeréről, aki a macihoz, vagy (hogy helyben maradjunk) a mókushoz hasonlóan a téli álmot választotta.

Egy 2015-ben rendezett filmforgalmazási konferencián résztvevő magyar egyetemista fogalmazta meg a megfontolandó kritikát, hogy az utóbbi években a magyar film eltávolodott a közönségtől. A véleményt, mint egyet a sok közül, illett, illik is figyelembe venni. Jó szándékkal mondták. Sokan reméljük, hogy a bevezetőben említett magyar film faragott az adósságból. Úgymint tették, teszik ezt más tavaly bemutatott magyar filmek is, például a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, a Liza, a rókatündér, vagy a nemrég mozikba került Anyám és más futóbolondok a családból című művek. Továbbá abban is biztosak lehetünk, hogy minden filmszakmabeli résztvevő a magyar film és a közönség közeledését szeretné. A példaképpen említett filmek vagy már túl vannak, vagy éppen közelítik a 100 ezres nézőszámot, ami hazánkban valóban sikernek számít – főképp, hogy ezek a filmek nem feltétlenül az ún. közönségfilm vagy zsánerfilm kategóriába tartoznak, hanem inkább az ún. szerzői film, avagy művészfilmek közé, már amennyiben léteznek még ilyen kategóriák, valószínűleg nem, csupán érdeklődést kiváltó, illetve azt nem kiváltó filmek léteznek.

Mint szakmabeli, szívesen időznék még kicsit a Saul fiánál, annak filmes megvalósításánál. A fiatal rendező, Nemes Jeles László erőteljes, markáns, rendhagyó történetmesélési koncepciót választott, amit következetesen és magas színvonalon sikerült is végigvinnie. Ebben a  rendhagyó Holocaust-történetben a kamera szinte végig a főszereplőt követi, róla mutat közeli képeket, míg a környezet „csupán a hát- és melléktérben”, illetve a nagyon hatásosan és professzionálisan megalkotott hangi világban jelenik meg. A néző szempontjából nagy figyelmet igénylő, ámde teljességgel beszippantó, még inkább letaglózó „filmes nyelv”, koncepció. Nemes Jeles már előbbi kisfilmjében is alkalmazta, tehát tudatosan építette, fejlesztette ezt a formát. Szüksége ez (is) a sikerhez – tudniillik, hogy meg kell alkotni egy eddig nem nagyon használt történetmesélési módot, valami igazán eredetit és egyedit. (A filmtörténetben ilyesmire sok példát lehetne említeni: Tarkovszkij és Jancsó hosszú beállításai, bonyolult kameramozgásai, vagy a Lars Von Trier fémjelezte dogmások kézikamerás módszerei, amit az amerikai Cassavetes már évtizedekkel azelőtt alkalmazott.) De a sikerhez még számtalan más dolog szükséges. Kivált játékfilm esetében, ami egy meglehetősen összetett, költséges és maratoni műfaj. A Saul fia vagy más filmek sikere éppen ezért mutathat példát minden alkotó, és természetesen bármilyen területen dolgozó ember számára. A kitartás, az alkotótársakba és az alkotásba vetett hit mindennél fontosabb. Jelen esetben 5 évig készült a mű, képzelhetjük, milyen türelem és elszánás kellett hozzá. A hosszú évekig tartó munka általában minden filmalkotás esetében elmondható. Mert nálunk, Magyarországon a népességhez (közönséghez) viszonyítva még mindig sok az eszkimó (filmrendező) és kevés a fóka (a közönség- vagy országimázs építő szempontból arányosan és ésszerűen ráfordítható pénzmag). Tudniillik a film nagyon drága műfaj. Miközben az is igaz, hogy olyan idők járnak, amikor mindenki kamerát vehet a kezébe, és az okoskészülékek használatával hihetetlen perspektívák nyílnak meg a filmalkotók előtt.

És itt volna érinteni érdemes egy másik, kapcsolódó témakört, mégpedig a fiatalok film- és mozgóképnézési kultúráját, vagy annak hanyatlását inkább. Kíváncsi lennék, a leginkább moziba járó korosztály (16-28 éves) mekkora százalékban látta az említett magyar filmeket. Már ha egyáltalán vetítik azokat a környezetükben. De erre is vannak jó példák, törekvések. Noha nem minden vidéki nagyvárosban van ún. művész mozi, ahol nemcsak magyar, de külföldi művészfilmek is elérhetőek lennének, de vannak filmklubok, könyvtári vetítések, iskolai kezdeményezések, amelyek mind azért szerveződnek, hogy az elgondolkodtató, művészi színvonalú alkotások eljussanak a közönséghez. A hetedik művészet, a film, már régóta meghatározó szegmense a kultúrának. Közvetítésében hiányosságok látszanak mégis. Pedig gyorsan és hatásosan lehetne vele nevelni, példát mutatni, építeni, s mint tudjuk, ma már a gyakorlása sem túl bonyolult dolog. A fiatal nemzedék művészeti neveléséhez, sőt inkább az alapműveltséghez hozzátartozik a filmek ismerete. Tehát nem csak a médiafogyasztás szokásairól, veszélyeiről kellene a fiataloknak tanfolyamokat, oktatás tartani, hanem meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy ma készülő, komoly filmalkotásokkal találkozhassanak. Hogy a későbbiekben nekik is igényük legyen például magyar filmeket nézni.

Zárásképpen egy kis filmes allegória. A filmtörténet egyik első dokumentumfilmje a Nanuk, az eszkimó volt. Biztosan nem véletlenül jutottak eszembe az eszkimók és fókák. Reméljük, hogy a tehetséges magyar eszkimók még sokáig dolgozhatnak, lesz utánpótlás, és a jövőben számos olyan alkotás születhet, mint a Saul fia.

Buvári Tamás
filmrendező, forgatókönyvíró

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!