A festészet a terápiája - Zeke Miklósné a hónap alkotója

2017. augusztus 02., 15:16 szerző: Laskovics Márió
komment
Pápa – Zeke Miklósné a festőművészet nagyjaitól tanulhatott, hatvanöt évnyi tapasztalatát hat festménybe sűrítve tekintheti meg a közönség A hónap alkotója sorozat keretében.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ (JMSZK) A hónap alkotója elnevezésű programsorozata keretében augusztus 13-ig Zeke Miklósné festőművész válogatott alkotásaiból látható tárlat a színházépület földszinti előterében.

Zeke Miklósné egyik kedvenc, a Bolygók állása című alkotása mellett

Zeke Miklósné elárulta, gyerekkora óta, hatvanöt éve fest. Hénel Gusztáv festőművész a szomszédja volt, ő tanította vászonra festeni, s azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal dolgozik a kompozíciók világában. Későbbi mesterei közül megemlítendő A. Tóth Sándor, Szalay László és Borbély Lajos. Tagja volt az A. Tóth által létrehozott Képzőművész Körnek, az utóbbi időben pedig a Képzőművészek Nyári Táborának és a 12-es színkörnek is rendszeres résztvevője a kezdetektől fogva.

Aktok és a Somló

Mint mondta, vendéglátósként megfigyelhette az embereket, ezért észrevesz az arcokon olyan dolgokat, amelyek mások szemében kevésbé fontosak.

- Elbűvölnek a szép tájak, virágok, s mindezeket igyekszem képeimen megfogalmazni, megláttatni az érdeklődőkkel. Nyugdíjazásom óta szerencsére még több időm jut az alkotásra, a hobbimra. Ami vonz, azt pillanatokat alatt megfestem – tudtuk meg az alkotótól, aki tüdőbetegsége miatt csak akrilfestékkel dolgozik. Állítja, a festészet segítségével betegségein kívül a legnehezebb helyzetekből is ki tudott kerülni, mindig kirajzolta magából a feszültségeket.

A Kígyó utca, a Teveli tó, valamint a Vitorlások című festmények láthatóak a tárlaton

Többnyire a JMSZK égisze alatt állítja ki egyénileg és csoportosan is munkáit, de volt már tárlata korábban Győrben és Ajkán is. Mint mondta, több száz festményéből az évek során sokat elajándékozott, sok pedig megsérült vagy eltűnt a kiállítások szervezései közben. Kedvelt témái főként az emberek és a tájak. Mostani tárlatán ezekből láthat a közönség hat képet, így például a Nagyteveli tó és a pápai Kígyó utca is visszaköszön a vászonról.

Laskovics Márió

2017. augusztus 02., 15:16 szerző: Laskovics Márió

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...