Identitások között

Ezekre a kérdésekre keres választ M. Night Shyamalan legújabb filmjében. A Széttörve ugyan nem horror, de mindvégig végletekig feszült marad, a thriller műfajához hűen. Ez nagyban köszönhető a zseniális zenéknek, a félközeli, közeli képkivágásoknak, melyek az apró rezdüléseken keresztül teremtik meg az atmoszférát. De ami borzongatóan felejthetetlenné teszi a filmet, az a színészi játék.

A főhőst alakító James McAvoy olyan könnyedén vált karakterről karakterre, mintha csak lélegezne
Fotó: UIP-Duna Film

A főhőst alakító James McAvoy olyan könnyedén vált karakterről karakterre, mintha csak lélegezne. És talán ezzel meg is dönti az egy filmben játszott szerepek rekordját, hiszen 23 személyiséggel rendelkezik. Az egyik ezek közül szeret kislányokat elrabolni, és innen indul a történet.

Majd szép lassan, ahogy az elrabolt lányok kétségbeesetten próbálnak megszökni, egyre inkább fény derül (nem véletlen használom ezt a nevet) Kevin múltjára. Merthogy ez az igazi neve, és ő is elkeseredetten próbál küzdeni többi énjével egy pszichiáter segítségével. Egyedül ő hisz neki, ő tud segíteni, de amikor egy új személyiség bukkan elő, a problémák megoldhatatlanná válnak.

Gyönyörű metafora egy olyan korban, ahol egyre nehezebb megtalálni, kik is vagyunk valójában, hiszen manapság bárkik lehetünk. A film több morális kérdést is feszeget a főhős történetén keresztül: Hogyan fogadjuk az ilyen embert? Ő vajon többet vagy kevesebbet ér nálunk azért, mert más?

Saját szenvedéseink feljogosítanak-e minket arra, hogy másokat is szenvedni hagyjunk? Szerencsére a mozi csak felteszi ezeket a kérdéseket, a választ a nézőre bízza. Ami még figyelemre méltó, az a történet szimbolikája, mely csak még rétegeltebbé teszi ezt az alkotást.

Egy biztos: ez a film még a megnézése után is ad bőven gondolkodni valót, és ez így van jól. Ez tehát a Széttörve, ami mégis nagyon egyben van.