Pál Feri atya az elfogadásról és együttműködésről

Zsúfolásig telt a faluház, sokaknak csak állóhely jutott, a lépcsőházban, folyosón. A környező településekről, Veszprémből is érkeztek hallgatók, akik Pál Feri atya gondolataira voltak kíváncsiak. A katolikus papot, mentálhigiénés szakembert egy ország ismeri, rendszeresen tart előadásokat; humoros, közvetlen stílusa magával ragadja a hallgatókat. Kimondja az igazságot („fárasztó ám párokat hallgatni”),  remek színészi adottságaival belehelyezkedik a szituációba („Most beleélem magam. Én vagyok a nő. Jaj, sírhatnékom van.”).

Egy párkapcsolatban egymással szembehelyezkedve éljük meg az életünket, mindegyik azt gondolja, neki van igaza, holott egy családban, kapcsolatban senki sem birtokolja az igazságot; az egyik nézőpontját, igazságát a társa egészíti ki.

Mi nehezíti meg két ember együttműködését? – tette fel a  kérdést az atya. Három dolog: az, amit a másik képvisel, bennünk félelmet, rettegést kelt, idegennek tartjuk és rossznak gondoljuk. Hogyan lehet kompromisszumot kötni, ha az, amit a másik képvisel, idegen, fenyegető, rossz? Nem is kell másra gondolni, csak egy egyszerű mosogatásra. A házaspár több mint húsz év él együtt és az a konfliktus a házastársak között: eltöröljük-e az edényeket törlőruhával vagy hagyjuk azokat megszáradni. Pál Feri atya az amerikai matematikus, pszichológus, párkapcsolat-kutatót, John Gottmant idézte, aki szerint ha valaki durván kezdi a beszédet, úgynevezett „durva nyitással” indít („ilyenkor kell haza jönni? már megint hol voltál eddig?”), tíz százalék az esély az együttműködésre. Nemcsak a párkapcsolatokban, de a szomszédok közötti  és a  főnök-beosztott viszonyban is igaz ez. Ha „kommunikációs cunamival” elárasztjuk a társunkat („megnyitok egy csapot és csak mondom, mondom”), az együttműködésre való esély egy százalék alattira csökken. Van, aki ellép a konfliktusból, kimegy a szobából, ez passzív agresszió. Míg ez utóbbi, a konfliktusok nem vállalása, a társ faképnél hagyása a férfiakra jellemző, a „durva nyitás” a nőkre. A férfiaknak nehéz szavakba önteni az érzéseiket, hálásak lehetnek a nőknek, hogy ők dolgoznak a kapcsolatukért.

A különböző kapcsolatokban az  elfogadás, együttműködés nem a szabályok, elvek, a vasárnapi szentbeszéd miatt jön létre, hanem attól, ha az egyik fél megpróbálja megérteni a másikat, annak gyerekkorát, családját. Például ha a férj felveszi a kapcsolatot felesége kislány részével, létrejön benne az érzelmi változás. Ezzel a kislánnyal együtt érez, megérti őt, képes lesz elfogadni. Ezáltal jöhet létre köztük kompromisszum. Egy kapcsolatban nagyon fontos, hogy rugalmasak legyünk; kinyissuk a lelkünket a másik felé.

Zárjuk pozitívan az estet. Mitől lehetünk elégedettek a kapcsolatainkban? – kérdezte az atya az előadás végén, szakemberek, kutatók eredményét közölve. Akkor lehetünk  elégedettek, ha észrevesszük egymást, felfigyelünk a másikra, odafigyelünk rá. Ha törődünk vele, gondoskodunk róla, ha tiszteljük, becsüljük őt  és ha emberszámba vesszük. Ez a legfontosabb, az emberség.