Találkozás Sümegi Elemér hegedűkészítővel, a láthatatlan hőssel

Bearanyozták a napját, mikor közölték vele a hírt, hogy a szavazatok alapján ő lett a „láthatatlan hős". Örült a család apraja-nagyja, legszívesebben megforgatta volna a gyerekeit, állítja. Korábban nem hallott a díjról, de úgy érzi, ebben az a szép, hogy nem volt kijelölt lista, akire szavazni kell, hanem jelölni lehetett. Sümegi Elemért ismerik a városban, sokan megfordulnak a Szaléziánumban lévő műhelyében, de ha a városban kerékpározik, akkor is integetnek neki, vadidegen emberek is. Mindenkihez van egy kedves szava, mindenkihez mosolyogva fordul.

Arról beszélgetünk, hogyan lett hegedűkészítő.

– A nagyapám műhelyében kezdődött minden. Ott, ahol gyerekkoromban a legszívesebben töltöttem az időt. Bő harmincöt évvel ezelőtt, amikor a nagyapám kezembe adta a szerszámait és megtanított rá, hogyan használjam azokat. Kézen fogott és megmutatta a műhelyen kívüli világot. Azt, hogyan lehet a természettel harmóniában élni, melyek azok a virágok, melyekkel betegségeket lehet megelőzni, hol rejtőzködnek azok a bogyók, magvak, melyekből ízletes főzetet lehet készíteni. Lókúton, az aprócska német ajkú közösségben megtanultam, hogy a kitartó, becsületes munkával eredményt lehet elérni. Megérezhettem az alkotás különleges érzését. Ma már én adhatom át a nagyapám sokat emlegetett mondatait, én várhatom a műhelybe a hozzám látogatókat. Melyikünk ne vágyna rá, hogy láthatatlan szemlélője legyen valami új megszületésének? Mélyet szippantani a műhely illatából, ebből az édeskés, gyaluforgáccsal, gyantával, enyvvel, növények párájából keveredő illatból. Tanúja lenni mindannak, ahogyan a fából lélekhez szóló hangszer lesz. Semmihez sem hasonlítható érzés, amikor a természet adta faanyagból hosszú, kitartó, precíz munkával szívet melengető hegedűhang szólal fel. Ahogyan a hosszútávfutóban is fel-felsejlik a gondolat: már csak néhány lépés, néhány karlendítés, hogy megérinthesse a maratoni karszalagot, úgy a hegedűkészítőnek is csak néhány mozdulat, utolsó simítás és útjára indul valami új, ami nemcsak őt teszi boldoggá.

Fotó: Penovác Károly

A hosszútávfutó hasonlat sem véletlen, hiszen Sümegi Elemér maratoni futó, a futás is gyerekkori élmény, kisgyermekként szerette meg. A futás előtt azonban még a hegedűkészítés rejtelmeit forszíroznám. Vajon milyen tulajdonságok kellenek egy hegedűkészítőnek, kell-e tudnia zenélni? Nincs zenei előképzettsége, mondja. A nagymama ugyan mindig dúdolt, énekelt, mesélt, nagyapja sekrestyés volt a lókúti templomban, ő meg gyerekkorában látott egy bácsit harmonikázni és úgy gondolta, neki is kell egy, kapott egy harmonikát. A hegedűkészítőnek azonban elsősorban manuális képességre van szüksége, mondja, hogy a faanyagot a megfelelő formában ki tudja alakítani, a hegedű egy darab deszkából készül. A fa az erdőben nő, az erdőbe kell kimenni érte, kapcsolatban lenni az erdészettel, állítja. A faanyagot ő szerzi be, juhar a hangszer alapja, fenyő a fedőlapja.

Arra a kérdésre, vajon egyformák-e vagy különbözőek-e a hegedűi, így válaszol:

– Ahogyan mi is különbözőek vagyunk, a hegedűbe az ember belerakja a saját énjét, a lelkét. Egyszer egy kiállításon azt mondta az egyik barátom, száz hangszer közül meg lehet ismerni, melyik a te hegedűd és a te csellód, mert ugyanolyan szőkék, mint te, és ugyanúgy mosolyognak. Ezzel mindent elárult. Három évvel ezelőtt megszerveztem a hegedűkészítők találkozóját. Ide hívtam Cremonából a hegedűkészítők korelnökét. Itt, a műhelyemben azt kérdezte tőlem, honnan van ez a csellóforma. Nem tudom, mester, én rajzoltam, mondtam neki. Ott a festőállvány, ráteszek egy vásznat és kirajzolom. Megvannak a méretek, a szélességi, magassági tényezők adottak, ezt betartom, de attól még az íveket megrajzolhatom.

Állítólag nemcsak a mesterek, de a nemzetek hegedűit is felismerni: a magyar hegedű például kicsi, mokány, a francia karakteres, a nyugatiak szépen íveltek. Sümegi Elemér hangszereit Finnországban, Ausztriában, az Egyesült Államokban, Olaszországban is ismerik. Nemcsak készíti, de javítja is a hangszereket, itt dolgozik a műhelyben és a zeneművészeti szakközépiskolában. Három gyereke van, 17, 15 és 13 évesek, családjával pár éve visszaköltözött Lókútra. Egy éve birkákat tart hét hektáron, egyelőre csak „fűnyíróként funkcionálnak", fogalmaz. A Bakony az otthona, rendszeresen jár futni az erdőbe. Beszélgetésünk reggelén is lefutotta már az 5000 méterét.

Fotó: Penovác Károly

– A maratoni futást gyerekkoromban szerettem meg. Jó fej testnevelő tanárunk volt, mindig motivált bennünket, nagyon sok versenyre elvitt és az emberben rögzül, amikor a versenyen eredményt ér el. Jó élményem volt a futással kapcsolatban, felnőtt koromban folytattam, újra kezdtem. Járok versenyekre, maratonra, félmaratonra, márciusban is készülök egy nagyobb megmérettetésre. A Bakony tetején nőttem fel, nekem az az otthonom: erdőben lenni, mezőn keresztülfutni. Minden rókát, őzet ismerek személyesen. Már el sem menekülnek előlem, nem bántom őket, ők sem bántanak engem. Ma reggel is felraktam a világítást és futottam. Gyönyörű fotókat készítettem, ahogyan jöttem, a Balatont lehetett látni, a Balaton fölött pára volt, a pára mögött jött föl a nap.

Sümegi Elemér időnként kiállításokat rendez, most is tervez egyet, egy fotóművészt hívott meg. Műhelyének nyitása után a helyiségben kis galériát nyitott, ahol állandó kiállításként megtalálhatóak a lókúti hajdani mesterek szerszámai és azok történetei. A minitárlat kötődik hozzá és mindahhoz, amit szeret. A kiállításokkal szeretné felhívni a figyelmet az apró részletek szépségére, a természet tárgyon visszatükröződő harmóniájára, az arányok által sugárzott ősi rend szépségére.

A Szaléziánum építése óta itt van a házban. Az építkezésnél megkereste őt a Néprajzi Múzeum osztályvezetője és bevonta őt a ház felújításába. Hallotta, hogy a hegedűkészítő szeretett volna a belvárosban nyitni egy kis műhelyt, sok helyiséget végignézett. A műhely nyitása előtt két éve dolgoztak már együtt.

Jól érzi itt magát. Roby Lakatossal többször „összefutott" már az utcán, találkozott a műhelyében. Ő mondta, hogy olyan romantikus, szép ez a város, mintha kis Salzburg lenne. Sümegi Elemért is inspirálja a gyönyörű környezet, a vár.