Kultúra

2014.06.20. 17:50

Németh Jánosnak nyílt kiállítása

Várpalota – Egy földi erővel rendelkező égi ember mutatkozott meg, mondta Jókai Anna Németh János kiállításának megnyitóján.

Balla Emőke

Németh János Kossuth-díjas keramikus, szobrász tizenöt évvel ezelőtt már szerepelt egy nagyszabású kiállítással Várpalotán, a Nagy Gyula Galériában, most a Thury-vár várkápolnájában láthatók művei, köszöntötte a nyolcvan éves alkotót Pappné Csővári Zsófia, a Thury-vár Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Katona Csaba alpolgármester azt mondta: a művész a gyerekkor meséinek, balladáinak világába repítette őt vissza, a szobrok, derűt, optimizmust sugároznak. A tárlatot megnyitó Jókai Anna Kossuth-Nagydíjas író úgy fogalmazott: minél nagyobb egy alkotó, annál közérthetőbbek, egyszerűbbek a művei.

Jókai Anna nyitotta meg Németh János kiállítását (Fotó: Nagy Lajos)

Jókai Anna beszélt a művészet hatásáról, arról, hogy az embert nem meghökkenteni, sokkolni kell, hanem az igazi értéket felmutatni. Bár a művészet egyetemes és európai, kell, hogy a művekben a magyar lelkület tükröződjön. A Kossuth-Nagydíjas író láthatóvá tette a láthatatlant, hiszen Németh János azon munkáit is ismertette, melyek a várpalotai bemutatón nem, csak a zalaegerszegi állandó kiállításán láthatók. A Kakasról, a Trójai falóról, melyben ott rejtőzködik az ellenség, a Krisztus a kereszten című alkotásról, Assisi Szent Ferencről és Keresztelő Szent Jánosról. Németh János korsói meseszerűek, állatai emberformát öltenek. Az alkotásokban az örök emberi érződik, derűvel megfogalmazva: a derű a művészetben is elengedhetetlen, hangsúlyozta az író. Derűt ad, ez a legtöbb, amit a művészet tehet.

Németh János a matériához, anyaghoz ragaszkodik; a tehetetlen, lusta anyagból tehetségével egy földöntúli világot alkot, csodálatos művek által mutatja meg magát. Földi erővel rendelkező égi ember ő. Németh János elmondta, jól fogalmazott az, aki őt „fazekas szobrásznak” nevezte, hiszen a fazekasság hagyományait őrzi, a korong eszközeivel fejezi ki mondanivalóját. A gyökerekhez nyúlik vissza, az egyetemes népművészethez. A várpalotai kamarakiállításra nehéz volt válogatni a 200 darabos állandó kiállításból, érdemes a többit Zalaegerszegen megtekinteni, invitálta a résztvevőket. A megnyitót Forgács Zsuzsanna népdalai és Ruzicska Norbert gitárjátéka színesítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!