Kultúra

2014.01.25. 14:54

Lukács Elek vezeti az Opus énekegyüttest

Ifjú karnagy, érett hangzás, építkező repertoár - ez jellemzi a veszprémi Opus énekegyüttest, mely az elmúlt egy évben több fellépésen mutatkozott be Veszprémben és Sümegen. A kórust egy, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán tanuló fiatalember, Lukács Elek vezeti.

Balla Emőke

A veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskolában végzett 2011-ben, érettségi után maradt a szakképző éven, majd a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karára jelentkezett, most másodéves a zeneismeret szakon. Tanárai felkészültek, elkötelezettek a diákok iránt, a szak elvégzése után a hallgatók zeneiskolai ének- és szolfézstanárok lesznek, Elek később zeneművészeti szakközépiskolában szeretne tanítani. Mint mondja, zenei pályáján Kocsis Attila indította el, de sokat köszönhet Horváth Zsoltnak, Vörös Boglárkának, Veresné Petrőcz Máriának, akinél énekelni tanult.

Az Opus énekegyüttes  viszonylag új formáció. Bár a tagok egy része húsz éve énekel együtt, valójában egy évvel ezelőtt döntöttek arról, hogy létrehoznak egy új kórust. Lukács Eleket Nagyné Prém Zsuzsanna tanárnő ajánlotta a tíz-tizenkét tagú együttesnek, karnagynak. A zenei szakszó Opus nevet a tagok közösen találták, akik darabokat, műveket is ajánlhatnak előadásra. Egy énekkar vezetése azonban nem demokratikus műfaj, a karnagy dönti el, a kórus melyik művet képes előadni, melyik áll igazán jól neki.

- Reneszánsz műveket éneklünk, Dowland, Palestrina, Victoria, Lassus darabokat, ez a kor áll legjobb legjobban, ezekkel a művekkel intim és finom hangzást tudunk létrehozni - közli a karnagy.

A kar megtalálta önmagát, hangját, most a repertoár építésére, bővítésére törekszik, új világi és egyházi műveket tanulna. Az elmúlt évben több koncertet adott: májusban a veszprémi Regina Mundi templomban, decemberben az evangélikus templomban, fellépett Sümegen is, a püspöki palota meghívására. Idén újabb bemutatkozásokat terveznek, többnyire templomi koncerteket, de kórusfesztiválon is szívesen megmérettetnék magukat. Hetente egyszer próbálnak a Simonyi iskolában. Jó volna gyakrabban is találkozni, valamennyiük számára fontos az éneklés, de család és munka mellett így is öröm számukra, hogy péntek délutánonként megszervezhessék a próbákat.

Lendvai Zoltán, a kórus egyik tagja összegzi az együtt éneklés és a karnaggyal való közös munkát: Ifjú karnagy, érett hangzás, építkező repertoár.

- A karban éneklők múltja, kórus tapasztalata, érett, tiszta hangzása találkozik a fiatal, ambiciózus és fegyelmezett munkát követelő karnagy lelkesedésével. Kölcsönös, egymásra ható együttműködés: lehetővé tesszük egymásnak a munkát. A kórus nem könnyű műfaj; sokan szeretnének beleszólni, de kell egy karnagy, aki  az énekeseket, ötleteket összefogja.

Hogy Lukács Elek céltudatos, buzgó és törekvő, azt nem kell bizonygatni, hamar kiderül. Elsődleges számára, hogy befejezze tanulmányait, megszerezze tanári diplomáját. Szeretne kortárs műveket elemezni, kutatni, de szimfonikus zenekari karmesteri ambíciói is is vannak. Veszprém Város Vegyeskarának karácsonyi koncertjén szólót énekelt, kellett a tenor kisegítő, ő szívesen vállalta.

Ez egy örömzene, erősíti meg ismét Lendvai Zoltán.

- Amatőrök vagyunk, valamennyien örömből, lelkesedésből énekelünk. Összetartó társaság, az együtt éneklés közösségteremtő, lélekápoló. Tenor és szoprán hangú énekesek jelentkezését várjuk, akik szívesen énekelnének közösségben, reneszánsz kori darabokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!