Forradalmár, próféta és melós - Kondor Béla kiállítása Füreden

Sajátos törvényszerűségek alapján szerveződő életművét abba a szellemi univerzumba sorolta, ahová csak az igazán nagyok kapnak bebocsátást, Fülep talán már Kondor diplomamunkaként készült Dózsa-sorozatában látta, hogy az olyan nagy kaliberű művészek közé tartozik, akik tudják, hogy minden generáció felelős az addig létrejött emberi értékek védelméért és továbbfejlesztéséért. Ez az értékőrzés és -átmentés csak látszólag áll ellentmondásban eredendően forradalmár és próféta alkatával. Hiszen tudjuk, kellenek a forradalmak, amelyek elsöprik a konvencióvá sekélyesedett értékeket, ám az emberiségnek a történelem során megteremtett valódi értékei az ember lényegének a részévé válnak.

Kondor magába szívta, tudta, amit a legnagyobb elődök – Dürer, Rembrandt, Bosch, Goya, Blake, Csontváry, Derkovits vagy Egry és Barcsay, sőt Gulácsy. Nagy nevek, de Kondor részleteiben valóban emlékeztet rájuk, kinek a vonalvezetésére, anatómiájára, kinek a koloritjára vagy a kompozíciós megoldásaira azzal, hogy nem csak hasonlít hozzájuk, de nagyon különbözik is tőlük. Vonalainak egyéni rezdülése, bonyolult, intellektuális motívumkörei, műveinek összetett szerkezete, konkrét nyelve, egyszóval stílusa utánozhatatlan.

„Éppen mert ennyire konzervatív, tud Kondor természetes mozdulatokkal mitikus erőt kölcsönözni alkotásainak” – írja róla egyik méltatója, Perneczky Géza. Az aktuális sorskérdésekre fokuszálva tudja alkalmazni az öröklött mítoszokat és az emberábrázolás legizgalmasabb hagyományait, az egész reneszánsz örökséget. Egy próféta morális éleslátásával vállalta fel a hatvanas évek Magyarországának, a Kádár-korszaknak a valóságát. Ebből ered műveinek bizarrsága, groteszk humora, szent és profán, bibliai motívumok és hétköznapi melóspillanatok keveredése.

Ikonszerű mozdulatokká nemesedik nála a kőművesek anyagmozgatása vagy a munkás borospohár-emelgetése. Sorolni lehetne a példákat, de talán elegendő megemlíteni a Faliszekrényt (1969) vagy az Építőket (1968), a Darázskirályt (1963), Szent Antal megkísértését (1966), a Késes embert (1959), a Négy szent (1958) című műveit, amelyek mind itt láthatók most március 4-ig a balatonfüredi Vaszary- villában.

Jó, hogy áthozták Debrecenből az ottani Modem részére Hornyik Sándor kurátor által összeállított nagy kiállítást, amelyen megtekinthetők Kondor legfontosabb rézkarcsorozatai és azok a festményei, amelyek beleillenek a kurátor által elképzelt Forradalmár, próféta és melós című koncepcióba. A téli Balaton örökkévalónak tűnő végtelen csendjében eltöprenghetünk a magyar zsenik sorsáról, akiknek többnyire a meg nem értés és a feledés jut osztályrészül. Bár Kondorban is azonnal felismerték az éles szeműek a zsenit, s korai halála (1931–1972) után valóságos kultusza támadt, igazából, ha megkérdeznénk a mai huszon- és harmincéveseket, ki az a Kondor Béla, nem biztos, hogy válaszolni tudnának. Az aukciókon jó áron cserélnek gazdát a képei, a műgyűjtők jól jártak vele, de mintha nem vált volna közkinccsé.

Pedig életében bármennyi gáncsban volt is része, Perneczky Géza már 1964–65-ben azt írta székesfehérvári kiállítása kapcsán, hogy a nézőből feltört a „festőnk van!” kiáltás.

Küldetéses embernek tekintette Fülep Lajos művészettörténész is Kondort, tudjuk Németh Lajos 1976-ban, a Jelenkorban publikált Fülep Lajos és Kondor Béla című tanulmányából. Prófétának. A magyar társadalmat kínzó nyugtalanság hordozójának. Kondor monográfiaírója szerint a festő maga is tudta, hogy küldetéses ember, még ha nem is beszélt róla, mint Ady. Szent Antal megkísértése és Jónás a falak előtt című visszatérő motívumai is erre engednek következtetni.

„Ijesztően hasonlóak voltak, még önemésztésük is egyformán sikerült: Ady negyvenkettő, Kondor negyvenegy éves korában ment el, megharcolt és kifacsart élet után, ördögeitől űzötten, legyőzve azokat és megveretvén általuk” – fogalmaz Németh Lajos.

Vallomásos műveiből is látható, iszonyúan nehéz volt számára ez a küldetés, az életével fizetett érte, vele született szívbetegsége ellenére, ahogy mondani szokás, két végén égette a gyertyát, de a feladatot mindössze másfél évtizednyi alkotómunkával is teljesítette, úgy, hogy közben nagyon tehetségesen zenélt és verseket is írt. Igazi reneszánsz ember volt, akinek küldetéses feladata volt az értékmentés és értékteremtés, a hagyomány folytatása és új hagyomány megalapozása, úgy, hogy eközben ne legyen az újtól elzárkózó konzervatív és különbözzön a neoavantgárdtól is.

Kondor számára a küldetés az itt és most, azaz a hatvanas évek Magyarországának, mint számára megadatott léthelyzetnek az elfogadása volt, a tűrések, tiltások és támogatások közti vergődés. Arról vallott, amit átélt, de ezt egyetemes dimenzióvá tágította. Visszatérő motívumai, a technikai civilizáció problémái, az elidegenedés veszélye egyébként sem magyar sajátosság. Tudta, hogy határmezsgyén áll, ismerte még a régit, de már az új nevelte – jegyzi meg róla Németh Lajos.

Itt említem meg, ami most számomra ezen a füredi kiállításon nagy élményt jelentett: a különböző repülő szerkezeteknek és szárnyaknak, darazsaknak látszólag aprólékosan precíz, ugyanakkor teljesen szürreális ábrázolása és az ezekből a látomásokból eredő katasztrófa előérzete. Rézkarcairól töményen zúdul elénk ez az egész gépi, technikai civilizáció, ami a modern kori emberiség terméke és környezete. Mindez félelmetes és értelmetlen, sugallja a művész. Ikarosz bukása, úgy tűnik, elkerülhetetlen.