Szórakoztatva nevelnek

Munkásságukat az évek során a csillogó gyermekszempárok mellett számos plakett és elismerés jutalmazta. A pápai Pegazus Színház két vezetőjével az elmúlt húsz évről, a jelenről és a jövőről is beszélgettünk.

- Mikor kezdődött a munkakapcsolatuk?

Végh Zsolt (VZS): - Mindketten Sümegen kezdtünk el a színházzal és a bábozással foglalkozni. Laci 1974-ben, ifjú gimnazistaként bábos gyerekcsoportot vezetett, én pedig '78-ban csatlakoztam az ottani művelődési központ csoportjához. Akkoriban virágzott a bábszínház, és mi, a Sümegi Incifinci Bábcsoport is elismert társulattá váltunk. Részt vettünk tévéfelvételeken, valamint országos és nemzetközi fesztiválokon, ahol a díjak sem maradtak el. Később csatlakoztam Laci édesanyjának, Sarkadi Nagy Antalnénak a színjátszó csoportjához, és ott váltam színésszé.

- Aztán életre hívták Veszprémben a Kabócát.

VZS: - 1992-ben diplomáztam tanítóként, és ekkor Laci mondta, hogy hozzunk létre egy bábszínházat. Innentől kezdődött a profi színházi létünk abban az értelemben, hogy a bábszínházból éltünk meg. Tehát 1992-ben útjára indítottuk a Kabóca Bábstúdiót Veszprémben. A városi művelődési központban kezdtük el a munkát, és rövid időn belül kiderült, hogy szükség van ránk, hiszen gyarapodott a közönségünk. Kiépítettük a bérletes rendszerünket, majd idővel Veszprém város és a megye közös fenntartásában létrejött a Kabóca Bábszínház, amelynek első öt évét a Lacival közösen vezettük le. Összesen 13 évet töltöttünk Veszprémben.

- A bábszínházi pályafutásukban 2005-ben drasztikus lépés következett: a Kabócát hátrahagyva búcsút intettek a megyeszékhelynek. Miért?

Sarkadi Nagy László (SNL): - Emberileg és lelkileg elfáradtunk, valami másba kellett fognunk. 1992-ben bábozni, játszani, rendezni mentünk Veszprémbe, azonban egy jól működő intézményt létrehozni és működtetni sok bürokráciával, valamint az ember energiáját teljesen felemésztő szervezőmunkával jár. Mi pedig belefáradtunk ebbe.

VZS: - A Kabóca a mi gyerekünk, egy szatyorral érkeztünk Veszprémbe, ahol a semmiből létrehoztunk egy jól működő, 25 tagú színházat. Végül egyetlen szatyorral távoztunk.

- Miért Pápát választották?

SNL: - Amikor felmondtunk Veszprémben, csak annyit tudtunk, hogy valahol színházat alapítunk. A szakítás után olyan színházat akartunk létrehozni, amely független a hivataloktól és az állami költségvetéstől.

VZS: - Az utolsó veszprémi színházi évadunkat úgy vezettük, hogy tisztában voltunk vele, a szezon végén távozunk, csak azt nem tudtuk, hova. Leírtuk az elképzeléseinket, majd megkerestünk egy-két önkormányzatot. Teljesen ismeretlenül tévedtünk Pápára, ahol kedvező fogadtatásban részesültünk, örültek nekünk, és segítettek a Pegazus Színház elindulásában is.

- Jelenleg minden klappol Pápán?

VZS: - Jól érezzük magunkat a városban, és a Pegazus is ismertté vált. Minden rendben Pápával kapcsolatban. Ami nem klappol, az a világ, de ez mindenhol így lenne.

SNL: - Mi ugyanazt csináljuk, amit a Kabócában is, csak a Pegazusban szabadabban tehetjük a dolgunkat. Pápán minden adott, ami egy jól működő magántársulatnak kell.

- Önöket mi ejtette rabul a bábszínházban? Mi a varázsa?

VZS: - A varázslat, a kulcs, a másfajta nyelvezet magában a bábban rejlik, hiszen az, hogy egy élettelen tárgyat az ember életre kelt, maga a csoda. Árnyalt, sokoldalú, sok variáción keresztül lehet életet lehelni egy bábba.

SNL: - A bábszínház speciális nyelvezetet kíván meg, amely nagy szimbólumrendszerrel dolgozik, és a műfajban hangsúlyos szerep jut a képzőművészetnek is.

- Húsz év alatt változott valamiben a bábszínház?

VZS: - Állandó változásban van. Húsz éve nem így játszottunk, a mi elődeink 40 évvel ezelőtt pedig végképp nem így játszottak. Nem a szakma változik meg, hanem az aktuális közönség. A mai gyerekek ingergazdag környezetben élnek. Azt a tempót és ötlethalmazt, amit ma bele kell vinni egy előadásba a gyerek figyelmének ébren tartása miatt, abból húsz éve három-négy darabot is elkészíthettünk volna.

SNL: - Manapság klipszerűen kell rendezni. Ez a világ a kattogó képekhez szokott hozzá, ehhez pedig a színháznak is idomulnia kell. Rengeteg képpel és ötlettel tudjuk vezetni a gyerekeket az általunk kijelölt úton. Minden évben megpróbálunk lassítani, ekkor viszont nagyon erős érzelmi töltetet kell belevinni a darabba.

- Honnan tudják, hogy mire kíváncsiak a gyerekek, és hogyan lehet őket megszólítani?

VZS: - A bérletes előadásokon keresztül több mint hétezer gyerekkel találkozunk háromszor egy évben. Módszertani foglalkozásokat is tartunk, és másképp figyeljük a világot. Érezzük, tudjuk, hogy mi kell a gyerekeknek. Ehhez kaptuk a tehetségünket odaföntről.

SNL: - Pedagógusként üzeneteket szeretnénk átadni a gyerekeknek, felnőtteknek, de azt sosem a közönség igényéhez alakítjuk, hanem az elveinkhez, illetve ahhoz, hogy mit akarunk elmondani. Ezeket az üzeneteket pedig úgy kell csomagolni, hogy az odaérjen a közönségünkhöz.

- Mi az üzenet?

VZS: - Röviden: emberként élni a világban.

SNL: - Színházunkon keresztül hagyományos erkölcsi értékeket szeretnénk közvetíteni a gyerekeknek. Olyan klasszikus erkölcsi normákat akarunk átadni, amiket mi is kaptunk a családunktól.

- Ha húsz év múlva ugyanígy leülünk majd beszélgetni, mivel lennének elégedettek?

SNL: - Rendezettebb világot várunk, amiben rendezettebb lesz a színház is. Bízunk benne, hogy lassabb színházat tudunk majd játszani, hiszen húsz év múlva azért jóval öregebbek leszünk. Jó volna, ha akkor már a gyerekek is a nyugalmasabb színházra vágynának. Összességében most is elégedettek vagyunk, és folyamatosan mondogatjuk, amit el akarunk mondani.

Veszprém megye önkormányzatának közgyűlése 2011-ben a Pegazus Színház társulatának Közművelődésért-díjat adományozott. Az elismerést a szakterületén kifejtett kiemelkedő tevékenységével érdemelte ki a társulat. - Nyilván nem a díjakért, hanem a közönségért dolgozunk, de természetesen jólesik minden elismerés, amit kapunk. Szerencsére az évek alatt begyűjtöttünk már jó néhányat - tette hozzá egy mosoly kíséretében Végh Zsolt.