Omara és a banda

Hetekkel ezelőtt táblás házat hirdethettek a szervezők, azaz nem túlzás állítani: komoly várakozás előzte meg a 82 esztendős, ámde örökifjú énekesnővel kiegészült Buena Vista Social Club veszprémi koncertjét. Nem véletlen persze a várakozás, a kubai muzsika másfél évtizede újra töretlen fénykorában főszerepe van a sokmillió példányban eladott, Grammy-díjat nyert, 1997-ben megjelent Buena Vista Social Club című lemeznek is. Azóta ezen a néven töltik meg öt kontinens koncerttermeit a veterán kubai muzsikusok, akik közül Compay Segundo, Ibrahim Ferrer, Ruben Gonzales és Orlando „Cachaíto” López ugyan égi elfoglaltságai miatt távozni kényszerült, ám a hitelesség kérdése a gitáros Eliades Ochoa és persze Omara Portuondo miatt nem is lehet kérdéses. 

Pozitív előjelekkel készültünk tehát a koncertre, amelyet a veszprémi csapatként hazai pályán játszó Gyöngyhalász latin zenekar nyitott. Részben hálátlan szerep az övék, hiszen akármennyire is jól bazseváltak a Veszprém Aréna színpadán, az emberek jó része még a büfében állt sorba a sós perecért vagy épp a helyét kereste a segítőkész hostessek iránymutatása mellett. Búzás Csabáék azonban mindezek ellenére becsülettel helytálltak, klasszikus dallamokra épülő műsoruk alatt több ízben is komoly tapsot csikartak ki a nézőkből.    

Persze azért a közönség a kubaiakat várta igazán, még a kézikirály Perez Carlos is eljött meghallgatni földijeit. Jól is tette, hiszen hamisítatlan karibi hangulatot, igazi koncertélményt kaphatott péntek este az arénát megtöltő publikum. A jó másfél órás produkció első felében Eliades Ochoa irányította a tizenhárom tagot számláló zenekart, olyan slágereket előhúzva a kalapból, mint a Chan Chan vagy a De Camino A La Vereda. Tizenakárhány nóta után azonban érezte az ember, kellene még valami plusz a fináléra, hogy igazán emlékezetes legyen a buli.

Nos, nem is kellett sokat várni, besétált a színpadra Omara Portuondo. A gyönyörű hanggal megáldott énekesnő 82 éves kora ellenére olyan lendülettel, s nem mellesleg bájjal vetette bele magát a koncertbe, hogy öröm volt nézni. Percek alatt az ujja köré csavarta a közönséget, s az addig szolid nyáresti szórakozásnak tűnő koncertből hangulatos karibi házibulit varázsolt. Felállította a publikumot, táncra perdítette az egész csarnokot, s közben hiba nélkül énekelte az örökbecsű opuszokat. Zúgott is a vastaps, majd amikor visszajött a ráadásra a banda, s rázendítettek a Dos Gardenias-ra, nos, akkor minden értelmet nyert. Koncertélmény volt ez, nem is akármilyen.