Egy abszurd diktatúra

A kötetlen hangulatú találkozón a házaspár tagjaival Csapody Kinga tanár, irodalmár és Szabó T. Benjámin író, szerkesztő beszélgetett. A társalgás során kiderült, az író-költő házaspár mindkét tagja erdélyi születésű, több elismeréssel, köztük József Attila-díjjal kitüntetett alkotó.

Dragomán György eddigi két legjelentősebb műve A pusztítás könyve, valamint A fehér király című, 2005-ben megjelent regénye, amely világszerte nagy sikert aratott. Különösen miután egyik fejezete megjelent a Paris Review-ban: a folyóirat az évente beérkezett húszezer kéziratból mindössze nyolcat közöl le.

Dragomán György elmesélte, amikor 1988 szeptemberében átjöttek Romániából Magyarországra, az volt az érzésük, ez már egy szabad ország, annyira más légkör uralkodott itt. Nálunk már érzékelhető volt a közelgő változás szele, míg kint még nem lehetett ilyen egyértelműen látni a rendszerváltozást, a diktatúra összeomlását.

A forradalomról és az „abszurd” Ceausescu-éráról Szabó T. Anna úgy fogalmazott, mindketten másként élték meg az azzal járó mindennapokat. Együtt éltek a történésekkel, de nem voltak kimondott forradalmáralkatok. Míg a költőnő inkább félelmet és dühöt, addig az író gyűlöletet érzett az „istenkirály” iránt, aminek számos írásában is hangot adott.

A költőnő megosztotta egyik furcsa emlékét a gyűlölt vezetővel kapcsolatban, ami számára már az enyhülés első jelei közé tartozott. Ebben a „szürreális” történetben az addig rettegve, szentként tisztelt diktátor arcára rászállt egy légy, amin többen nevettek. Korábban ezt elképzelhetetlennek tartotta.

Dragomán György kérdésre válaszolva elmondta, Romániában élő írótársai sosem izolálják vagy titulálják magukat erdélyi írónak. Annak ellenére sem, hogy ő maga is figyeli az erdélyi írók tevékenységét. Majd visszakérdezett: ki számít egyáltalán erdélyi írónak? Ő, aki évek óta Magyarországon él, és úgy jött el egykori hazájából, hogy utána sokáig képtelen volt visszatérni az egykori diktatúra miatt? Mint mondta, nem szereti a beskatulyázást, de erre nincs is szükség. Hiszen egész Erdély sem más, csupán három kis város, ahol szinte mindenki ismer mindenkit.