Egymás mellett alkotnak

A PárosÍrás sorozat első vendégei Garaczi László író és felesége, Nagy Ildikó Noémi műfordító, író voltak. A beszélgetésnek a Veszprémi Városi Művelődési Központ adott helyett a napokban, Csapody Kinga irodalmár és Szabó Tibor Benjámin kritikus faggatta a párt megismerkedésükről, ihletről, írásról, a könyvek keletkezésének körülményéről, ezzel egyfajta irodalmi bulvárnak helyet adva, háttérbe szorítva a száraz szakmaiságot.

Megismerkedésük sztorijába Nagy Ildikó Noémi avat be. - Öt-hat éve éltem már Magyarországon, persze tudtam, hogy létezik kortárs magyar irodalom, de nem foglalkoztam vele. Elmentem egy műfordító táborba, amit kifejezetten olyanoknak szerveznek, akik magyar írókat fordítanának. Jegyzeteltem, hogy kit lenne érdemes fordítani, leírtam magamnak Garaczi László nevét is, természetesen ipszilonnal, mit sem tudva arról, hogy ő kicsoda. Sőt, azt is melléírtam, hogy Garaczi fordíthatatlan, ugyanis ezt mondta egy fordító, aki már próbálkozott vele. Így ismerkedtünk meg, először csak egy könyvét dedikáltattam vele, aztán kilenc hónap múlva már házasok is voltunk - szoktam mondani viccesen.

Egymás mellett, egy légtérben dolgoznak. - A különbség az, hogy én viszonylag jobban tudok koncentrálni nagyobb nyüzsgésben is. Kicsit hangosabbra állítom a zenét, ha zavarni kezd, a techno kiszűr minden más zajt - meséli Ildikó.

- Kialakult egy munkamódszer, egyfajta cserekereskedelem, megjelenés előtt mindig átküldjük egymásnak az írásainkat. E-mailezünk, még akkor is, ha ugyanabban a szobában vagyunk egyszerre - teszi hozzá Garaczi László.

- Megszoktam, hogy a kritikusok vitatkoztak rólam, díjakat kaptam, fogytak a könyveim, de csak a szakmán belül, olvasóval viszont nem nagyon találkoztam. Egész más érzés, más helyzet látni, hogy olvassák a könyvemet a metrón, odajönnek az utcán az emberek. De nem lebegtek előttem eladott példányszámok - mondja.

- Sokáig ódzkodtam attól, hogy profi író legyek. Magamat nem éreztem soha olyan típusú írónak, amilyennek elképzeltem az irodalomórán tanult prózaírókat. Nagyon okos, nagy szakállú emberek, akik nagy könyveket írnak, akár százat is. Tudtam, hogy én nem fogok száz könyvet írni, vagy egyáltalán nagy könyvet. Abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán fogok valaha könyvet írni. Azóta eltelt két évtized, és most már el kell fogadnom, hogy író vagyok vagy leszek, vagyis afelé tartok. Vannak az íróságnak olyan részei, amelyeket nem olyan magasztos dolgok vezérelnek, mint az ihlet, képzelet, mikor valami fantasztikus démon súg, hanem korrektúrázni kell, szerkesztővel találkozni, el kell fogadni, hogy ha ebből élek, fel kell vállalnom azt, hogy ez a hivatás az enyém, vállalnom kell minden feladatával, részfeladatával együtt is - mondja Garaczi László.

Garaczi László '56-ban született Budapesten, író, költő, műfordító, dráma- és forgatókönyvíró. Legújabb kötete, az Arc és hátraarc tavaly jelent meg, 1982 óta szabadfoglalkozású író.

Felesége, Nagy Ildikó Noémi Kanadában született 1975-ben. Az USA keleti partján nőtt fel, 1993-ban költözött Magyarországra. Elvégezte a Zeneművészeti Főiskolát, majd az ELTE amerikanisztika szakát. Azóta írással és műfordítással foglalkozik, 2010-ben jelent meg Eggyétörve című kötete.